Arany láncokat téptek le idős asszonyok nyakából Zalaegerszegen
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet rablás és lopás miatt rendeltek el.
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet rablás és lopás miatt rendeltek el - közölte a Police.hu.
A gyanú szerint két fiatalember 2013. május 7-én, május 9-én, és május 15-én három idős asszonyt támadtak meg Zalaegerszegen.
A két férfi közül egyikük követte el a bűncselekményeket, a másik pedig biztosította társát. Mindhárom esetben az arany nyakláncot tépték ki áldozataik nyakából.
A rendőrök rövid időn belül elfogtak két férfit, akiket a bűncselekmény elkövetésével meggyanúsítottak.
A zalaegerszegi rendőrök a házkutatáskor lefoglalták az elkövetők bűncselekmény idején viselt ruháját, valamint különböző zálogjegyeket, amely alapján megtalálták a nyakláncokat, amit visszaadtak a tulajdonosoknak. Az egyik gyanúsított azért, hogy áldozata nyakából ki tudja tépni a láncot, fellökte az idős asszonyt, aki elesett és súlyos sérülést szenvedett. Mindkét gyanúsított elismerte a bűncselekmények elkövetését.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 27 éves H. Norberttel és a 24 éves T. Tamással szemben rablás és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.