Az osztrák kormány fokozottan vesz részt az ebola elleni küzdelemben

2014.10.31. 12:21

Fokozottan vesz részt az ebola elleni küzdelemben az osztrák kormány - olvasható a Die Presse című osztrák konzervatív lap pénteki számában.

Jövő héten az osztrák pénzügyminiszter és a külügyi tárca vezetője a miniszteri tanács elé terjeszti azt a javaslatát, miszerint egymillió eurót (csaknem 315 millió forint) különítsenek el a Nemzetközi Vöröskereszt számára. Az osztrákok várhatóan öt szállító és mentőautót küldenek Nyugat-Afrikába, az Osztrák Fejlesztési Bank (OeEB) pedig 270 ezer euróval (mintegy 8 és fél millió forinttal) támogatja a Sierra Leonéban tervezett elkülönítő állomások felállítását.

Korábban Ausztria 200 ezer euróval (több mint hatmillió forint) támogatta a World Vision humanitárius szervezet Sierra Leonéban végzett munkáját, az osztrák belügyminisztérium 900 védőfelszerelést és 4000 fertőtlenítőszert küldött a térségbe. 

A német ebolaügyi biztos, Walter Lindner tájékoztatása szerint Nyugat-Afrikában elsősorban az egészségügyi ellátás területén vannak hiányosságok. Ezért az osztrák egészségügyi minisztérium a jövő héten megkezdi az orvosok és az ápolók toborzását a térségben végzendő önkéntes munkára.

Jelenleg öt osztrák teljesít szolgálatot az ebola sújtotta vidéken, négyen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet munkatársai, egy pedig a Nemzetközi Vöröskereszt munkáját segíti. Az öt önkéntes közül egy orvos és egy ápoló dolgozik, hárman pedig adminisztratív munkát látnak el. Isabelle Weisswasser-Jorrot, az MSF személyügyi igazgatója elmondta: az ebola sújtotta vidékekre tapasztalt orvosokat keresnek, az ottani munka ugyanis nemcsak nagy kockázattal és stresszel jár.

.