Az osztrák alkancellár megérti a magyar kerítést

2015.07.31. 20:20

Az osztrák alkancellár megértően nyilatkozott a magyar-szerb határon épülő kerítésről a Vorarlberger Nachrichten című tartományi újságnak adott pénteki interjújában.

Reinhold Mitterlehner alkancellár, gazdasági miniszter úgy vélte, a kerítés jelzésértékű az embercsempészek számára, hiszen egyúttal azt is jelzi, hogy megérkeztek a szolidaritás határához.

A néppárti tárcavezető elmondta: intézkedni kell azokról a menekültekről is, akik egyszerű gazdasági okok miatt hagyták el hazájukat, és támogatni kell azokat, akik valóban segítségre szorulnak.

Az alkancellár kifejtette: nemcsak a menekültek nagy száma aggasztja, hanem az az érzés is, hogy még ha a menekültkérdés megoldásán sokat is dolgoznak, akkor sem érhető el a cél teljes mértékben, mivel mindig újabb problémák ütik fel a fejüket. Mitterlehner szerint a menekültproblémát csak közösen lehet megoldani, amiben szerinte leginkább az unió illetékes. Az interjú során a tárcavezető a komolyabb határellenőrzés lehetőségét is megemlítette.

A kerítés 175 kilométer hosszú lesz és Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti bejelentése szerint augusztus 31-éig elkészül majd.

.