Burgenland elégedetlen az osztrák állam menekültpolitikájával

2015.11.27. 18:19

Közben eldőlt: a spielfeldi átkelőnél 3,7 km hosszú drótkerítést építenek.

Illusztráció. Illegális bevándorlók várakoznak kordonok között az ausztriai Spielfeld és a szlovén Sentilj közötti határátkelőhely osztrák oldalán 2015. november 4-én. MTI Fotó: Varga György


Az év végéig elkészül az Ausztria déli határrészére tervezett 3,7 kilométer hosszúságú drótkerítés - jelentették be az osztrák hatóságok, akik a napokban folytatnak tárgyalásokat az érintett földterületek tulajdonosaival.

Az osztrák hatóságok csütörtök este megegyeztek a szóban forgó földterületek 18 tulajdonosával, köztük számos borásszal, hogy folytatják az osztrák belügyminisztériummal kötendő szerződéshez szükséges tárgyalásokat és december 7-ig megegyeznek a részletekről.

Leginkább a borászoknak vannak fenntartásaik a kerítéssel kapcsolatban. Úgy vélik, a kerítés a menekülteket nem fogja tudni elterelni, viszont a helyi turizmusra kihatnak majd az események.

Amennyiben a telkek tulajdonosaival nem sikerül megegyezni, úgy bizonyos területeket, ahol nem épült kerítés, a rendőröknek kell felügyelniük.

A spielfeldi gyűjtőpontnál már a jövő héten elkezdik az alapozó munkálatokat, és csupán ezek után fognak bele a drótkerítés megépítésbe, szögesdrót felállítását egyelőre nem tervezik.

A drótkerítés négy méter - a magántulajdonban lévő földeket érintő szakaszon pedig 2,5 méter - magas lesz. A spielfeldi átkelőtől 300 méterre keleti irányba Bubenberg városrészig fog tartani, nyugati irányba a Platschnál található régi határátkelő felé épül majd ki.

Az osztrák belügyminisztérium november közepén jelentette be, hogy a menekültek szabályozott áthaladása érdekében kerítést épít Spielfeldnél és előkészületeket tesznek annak érdekében, hogy szükség esetén akár 48 órán belül felállítsanak szögesdrótkerítést is.

Ausztriába egyre kevesebb menedékkérő érkezik. Míg a korábbi hetekben naponta akár 6-8 ezer menekült is átlépte az osztrák határt, az elmúlt napokban összesen kevesebb mint háromezren jöttek Ausztriába.

Karintiába pénteken 900-an érkeztek, Stájerországba csütörtökön és pénteken nem ment egyetlen migráns sem. Karintiába a hétvégén több mint háromezren, szerdán 2200-an, csütörtökön 1800-an jöttek.

Illusztráció. Migránsok a szlovén-osztrák határ felé mennek rendőri kísérettel a szlovéniai Sentiljben 2015. október 31-én. MTI Fotó: Varga György


A karintiai Klagenfurtban további 400 fő elhelyezésére alkalmas befogadóhelyet nyitna az állam, ez ellen a szociáldemokrata polgármester és a tartományi vezetés is ellenzi.

A burgenlandi Királyhida (Bruckneudorf) településnél a szociáldemokrata polgármester felhívására 400 ember tiltakozott az ellen, hogy 80 konténert állítsanak fel a menekültek befogadására. A szervezők szerint a tüntetést hétfőn folytatják, de akkor már a B10-es úton fognak demonstrálni.

Gerhard Dreiszker, a település polgármestere szerint nem a menekültek, hanem a tömegszállás ellen tiltakoznak. Ahol tudtunk, segítettünk és továbbra is ahhoz tartjuk magunkat, hogy menekültek kis csoportját, akik még integrálhatók a közösségbe, be tudjuk fogadni. A polgármester szerint a lakosok félnek, és attól tartanak, hogy a település "második Traiskirchen" lesz.

Norbert Darabos, Burgenland szociáldemokrata tanácsosa szerint felelőtlenség egy kevesebb mint háromezer lelkes településre több száz menekültet betelepíteni. Hans Niessl, a tartomány vezetője úgy nyilatkozott, hogy ami Burgenalndban történik, az az állam menekültpolitikájának kudarca.

Az alsó-ausztriai Traiskircheni menekülttáborban jelenleg 1700-an vannak, azonban ősz elején volt, hogy több mint négyezren zsúfolódtak össze.

Több mint kéthónapos szünet után péntektől újraindul a közvetlen távolsági vonatközlekedés Ausztria és Németország között, így Budapestről ismét közvetlenül el lehet jutni Bécsen és Salzburgon át Münchenbe - közölte az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szerdán. Eddig a távolsági vonatok csak Salzburgig közlekedtek, innen vagy egy magántársaság járataival, vagy helyiérdekű vasúttal lehetett továbbutazni Németországba.

Az idei harmadik negyedévben közel megötszöröződött az idegengyűlöletből elkövetett bűncselekmények száma Ausztriában az év elején mért adatokhoz képest - közölték az osztrák médiumok szerdán.

Az osztrák alkotmányvédelmi hivatal adatai szerint az első negyedévben 26, a harmadik negyedévben 118 rasszista indíttatású esetről tudnak. 2014 első három negyedévében 750, míg 2015-ben eddig 1200 feljelentés érkezett szélsőjobboldali bűnténnyel kapcsolatosan. A közlés szerint a bűncselekmények elkövetésének okai között az idegengyűlölet mellett az iszlámellenes és antiszemita nézetek is szerepelnek.

A Der Standard című osztrák lap információja szerint ez a tendencia nem a lakosság feljelentési hajlandóságának növekedésére vezethető vissza, hanem arra, hogy valóban sokkal több bűncselekmény történt. A hatóság szerint a társadalom erősen polarizálódott, és az emberek már régóta sokkal érzékenyebben reagálnak a történésekre.

.