Az LMP a Vas Megyei Sportigazgatóság megszüntetéséről

2012.02.29. 14:25

Az LMP Vas Megyei Szervezete szerdán az alábbi sajtóiközleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Vas Megyei Sportigazgatóság megszüntetése a megyei önkormányzat végső kiüresítése

Önmagát kénytelen szép lassan felszámolni a Vas Megyei Önkormányzat, miután a Fidesz-kormány a megyei intézményrendszer államosítása után ellehetetlenítette a működését.

Az államosítást követően a megyei önkormányzatnál csupán három intézmény maradhatott, melyek közül a Mesebolt Bábszínházat tavaly decemberben, a Savaria Szimfonikus Zenekart januárban adta át Szombathely Megyei Jogú Városnak. A Vas Megyei Sportigazgatóságot most rendkívüli közgyűlésen szüntetik meg, így egy megyei intézmény sem marad, miközben az önkormányzat 2012-től már csupán albérlő a megyeházán, amelyet a megyei kormányhivatal vett át.

A Sportigazgatóság megszüntetése azért is érdekes, mert a megyei vagyon államosításának vitájában Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke azzal érvelt, hogy bár feladatelvonás történik, ám megnövekszik a megyei önkormányzat szerepe a környezetvédelem, a területfejlesztés, a turisztika és a sport területén.

Miközben tudjuk, hogy a többi megyében már megszűntek a sportigazgatóságok, azt is nap mint nap halljuk, hogy a Fidesz számára országos és helyi szinten is kiemelt stratégiai ágazat a sport. A megyei önkormányzat lépése így szembe megy a szlogenekkel, még akkor is, ha az igazgatóság felszámolását kényszerből teszik.

A Vas Megyei Sportigazgatóság megszüntetése a fentieken túl több szakmai kérdést is felvet:
1. Ki fogja ezentúl a sport megyei irányítását elvégezni?
2. Mi lesz a kistelepülések sportéletének szervezésével?
3. Mi lesz azokkal a sportrendezvényekkel, amelyek eddig a Sportigazgatóság égisze alatt kerültek megrendezésre?
4. Kikhez fordulhatnak az egyesületek, személyek sportszakmai kérdésekkel a jövőben? Lesz-e a megyeházán sportért felelős szakember?
5. A sportági szövetségek kapnak-e bármilyen megyei támogatást a jövőben, közvetlenül a megyei önkormányzattól?

Szombathely, 2012. február 29.