Az M9-es és az M86-os útról tanácskoztak Szombathelyen

2011.10.14. 17:20

Vas megye és Zala megye közúti közlekedésfejlesztési érdekei nem ellentétesek egymással, bár néhány ponton még mindig eltérnek az elképzelések.

Vas megye és Zala megye közúti közlekedésfejlesztési érdekei nem ellentétesek egymással, bár néhány ponton még mindig eltérnek az elképzelések. Abban viszont egyetértés van, hogy a térség egésze számára fontos egy észak-déli gazdasági és közlekedési tengely létrehozása, amelybe a 86-os számú főút Körmendtől az országhatárig tartó szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztése és az M9-es autópálya Zala megyei szakaszának megépítése egyaránt beletartozik.

Így foglalható össze az a közlekedési szimpozium, amelyet a Vas Megyéért Egyesület kezdeményezésére a szombathelyi megyeházán rendeztek pénteken, vasi és zalai politikusok, közlekedési szakemberek részvételével.

Horváth Boldizsár, a Vas Megyéért egyesület elnöke azt hangsúlyozta, hogy összefogásra van szükség annak érdekében, hogy a két megye megközelíthetősége és ezzel együtt az egész térség közlekedési helyzete a várakozásoknak megfelelően javulon.

Kovács Ferenc, (Fidesz-KDNP) a Vas Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a közutat ott kell fejleszteni, ahol a forgalom halad. Vas megye számára ezért létfontosságú a 86-os főút gyorsforgalmi úttá fejlesztése a települések elkerülésével Körmend és az országhatár között is, hiszen elviselhetetlenül nagy kamionforgalom, így szükség van a körmendi elkerülő út mielőbbi megépítésére is.

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) Zalaegerszeg polgármestere ellenben úgy vélekedett: az M9-es út fejlesztését kell felgyorsítani és el kell kezdeni Szombathelytől a Zalaegerszeg felé tartó út kiépítésének előmunkálatait. Szavai szerint viszont annak, ha a 86-os főút Körmend és Zalalövő térségében kétszer kétsávosra épülne ki, a régió számára semmiféle pozitív gazdasági hatása nem lenne.

A zalaiak egyetlen kompromisszumos megoldást azonban el tudnának fogadni, hiszen az belátható, hogy a General Motors szentgotthárdi fejlesztései miatt az osztrák A2-esre a 8-as utat előbb vagy utóbb ki kell vezetni, ezért először Szentgotthárdig, majd optimális esetben legalább Körmendig, de a zalai elképzelések szerit Vasvárig a 8-as főutat kétszer kétsávos autópályaként kellene megépíteni, ez az M9-es, illetve az M86-osnak is lehetne alternatívája, hiszen a Vasvár és Zalaegerszek közötti út csak egyetlen települést érint, így az viszonylag kis költséggel gyorsan fejleszthető - vázolta.

Lenner János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a kibontakozó vita kapcsán közölte: az 86-os főút Körmend-Szombathely közötti szakasza kivitelezési támogatási szerződéssel rendelkezik, megvannak a területszerzési szerződések, megtörténtek a fakivágások, ennek a kivitelezését el lehet kezdeni.

Az M9-es autóút, vagy autópálya egy Ten-T európai közlekedési folyosó, amelyet Brüsszelben folyamatosan számon kérnek rajtunk, ezért "ennek kell indulni, itt nincs mese" - fogalmazott.

Hozzáfűzte: az M9-es Szombathely-Vasvár közötti szakaszának előkészítése, KÖZOP- os döntés és a támogatási szerződés megkötésére hamarosan sor kerül, hiszen ahhoz, hogy a következő uniós tervezési ciklusban elkezdhessük lehívni a kivitelezéshez szükséges forrásokat, már rendelkeznünk kell egy bizonyos előkészítettséggel.
 

.