Azonnali hatállyal leváltották a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum igazgatóját

2011.06.01. 14:37

Indoklás nélkül, azonnali hatállyal megszüntette a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumot csaknem három évtizede vezető Czoma László munkaszerződését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt..

Az MTI információi szerint a múzeum vezetését csütörtöktől Pálinkás Róbert, Keszthely alpolgármestere veszi át.

Czoma László, a Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. leváltott igazgatója az MTI-nek elmondta: kedden vette át a küldeményt, melyben közölték, hogy június elsejétől felmentik a munkavégzés alól. Beszélt arról is, hogy nem érte teljesen váratlanul a menesztése, mert már korábban is elhangzottak erre utaló figyelmeztetések, de ezeket "nem vette komolyan, mert nem volt olyan szakmai indok, ami ezt alátámasztotta volna".

Czoma László politikai döntésnek nevezte a felmentését. Úgy vélekedett: júniusban pályázati lehetőségek nyílnak meg, talán ez volt az oka annak, hogy ilyen gyors módon történt a menesztése. A volt igazgató szerint leváltása semmiképpen sem lehetett szakmai döntés, mert - mint fogalmazott - a múzeum élén eltöltött 27 év eredményei önmagukért beszélnek.

Csaknem három évtizeddel ezelőtt olyan kastélyt vett át, ahol mindössze a nagykönyvtár és néhány terem volt látogatható. Jelenleg az épület 60 százaléka kiállítótér, a főúri életformát több mint 40 teremben mutatják be, az épületben konferenciaközpont működik. A keszthelyi kastélymúzeumban található Európa egyik legnagyobb hintómúzeuma, a vadászati múzeumban több mint 200 faj látható, ami ritkaságnak számít. A látogatók számát tekintve a Helikon Kastélymúzeum ma Magyarország második leglátogatottabb közgyűjteménye, a kiadások 80 százalékát így fedezni tudják - sorolta Czoma László.

Hozzáfűzte, hogy pályázati források bevonásával sikeres beruházásokat valósítottak meg. "Azt sem lehet mondani, hogy a nemzeti vagyont költségvetési pénzekből gyarapította a kastélymúzeum, ugyanis a pályázati önrészt és a fejlesztésekhez szükséges költségeket többségében saját erőből finanszíroztuk" - mutatott rá a volt igazgató.

Czoma László emlékeztetett arra is, hogy megbízatását másfél évvel ezelőtt "hosszabbították meg", a szakmai bizottság akkor a pályázata alapján bízta meg a Helikon Kastélymúzeum vezetésével.

Pálinkás Róbert, aki az MTI értesülése szerint a múzeum vezetését csütörtökön veszi át, a Pannon Agrártudományi Egyetemen szerzett okleveles agrármérnök minősítést. 2002 óta tagja a keszthelyi képviselő-testületnek és a Zala Megyei Közgyűlésnek, a Fidesz keszthelyi szervezetének volt elnöke, jelenleg alelnöke.

.