Hirdetés

Hogy még izgalmasabb legyen a Balaton-parti kalandozás.

Hirdetés

A Balaton nemcsak kellemes nyaralóhely, hanem a legendák földje is. Összegyűjtöttük a legizgalmasabb mondákat, amelyek ismeretében még tartalmasabb és misztikusabb lehet a Balaton-parti kalandozás.

A Haláp-hegy legendája

A rege úgy tartja, egykor óriások laktak a Balaton vidékén, az erdők mélyén. Szelídek voltak, a légynek sem ártottak, nem sok dolguk volt az emberekkel, de ha feldühödtek, abban nem volt köszönet. Lábdobogásuk nyomán források törtek fel a föld mélyéről, elhaladtukban patakmedreket vájtak a talajon, fákat csavartak ki, hogy csak úgy zúgott belé a Bakony erdeje.

A gyorsan múló évezredek alatt aztán kihaltak. Utolsó képviselőjük, akit Balatonnak hívtak, a Badacsony környékén élt egyetlen lányával, Haláppal egy magas sziklavárban. Az óriáslány kedves és vidám volt, karcsú, mint egy nyírfa, csak éppen nagyon magányos és szomorú, hiába adott meg neki mindent apja, ami csak az erejéből telt.

Fotó: www.balcsi.net

Egy napon aztán Haláp összetalálkozott egy emberrel, egy kislánnyal, akivel gyorsan megbarátkozott, és keszkenőjében hazavitte a sziklavárba. A napok attól fogva vidáman és gondtalanul teltek, játékkal, kirándulással és hosszú-hosszú beszélgetésekkel; Csilla, a kis emberlány mesélt arról, milyen az élet odalent a völgyben, milyenek a földi halandók, mi az örömük-bánatuk, Haláp pedig, aki egyedül, egy morgolódó öreg óriással nőtt fel, irigykedve hallgatta őt. Telt-múlt az idő, egyszer aztán Csilla meghallotta az erdőből mátkája vadászkürtjének hangját és hirtelen belehasított, mennyire hiányzik neki egykori élete. Haláp hiába kérlelte, elmenekült tőle, ebbe azonban az óriáslány belebetegedett. Öngyilkos lett, levetette magát a meredélyről, az északi szél nyelte el utolsó sikolyát.

Apja, miután megtalálta a holttestét, egy hatalmas sziklával akart neki emléket állítani, de éppen ez a szikla lett a veszte: maga alá temette, miközben szörnyű vihar támadt, mintha a pokol minden ördöge egyszerre szabadult volna el. A kimozdított szikla helyén feneketlen örvény tátongott, zúgott elő belőle a víz, az égből pedig az özönvízszerű eső. A hullámok elborították a hegyek aljában elterülő, teknő alakú síkságot – a monda szerint így keletkezett a Balaton. Az utolsó óriás pedig ma is ott pihen a tó mélyén, a hatalmas kőtömb alatt, leánya emlékét pedig a koporsó alakú hegy, a Haláp őrzi.

A Balaton keletkezésének legendája

Valamikor réges-régen élt a Bakony erdejében egy huszonnégy fejű sárkány, aki rettegésben tartotta a környékbelieket, mert mindennap annyi leányt evett meg, ahány feje volt. Ha nem kapta meg a táplálékát, szörnyű haragra gerjedt, és mind a huszonnégy fejéből pusztító lángcsóvákat bocsátott ki.

Egy nap a környék legerősebb legényének, Balatonnak a mátkája került sorra. A legény úgy döntött, hogy megvédi a szerelmét bármi áron, és nem engedi a sárkányhoz. Teltek a napok, az éhes sárkány üvöltése betöltötte az egész erdőt, zengett tőle a vidék. A tizenharmadik napon a szörnyeteg nem tűrte tovább az éhezést, tüzet okádva előtört a barlangjából és a földet kezdte kaparni, így követelte az élelmet. Dühében hatalmas medret kapart a földbe, amiből forrás tört fel, másnapra pedig tó keletkezett a hegyek lábánál. A sárkány egyre dühösebben követelte a lányt, ezért a legény szablyát fogott és elbúcsúzott a mátkájától, hogy megvívjon a fenevaddal. Balaton derekasan küzdött, sorra hulltak a vízbe a sárkányfejek, az utolsó fejjel együtt azonban ő is a vízbe esett, és holttestét elnyelték a hullámok. Halálhíre hallatán a mátkája is a vízbe vetette magát, és most együtt nyugszanak a tó fenekén. A bátor legény iránti tiszteletből és hálából a sárkány nyomán keletkezett tavat Balatonnak nevezték el a környékbeliek.

Fotó:www.fortepan.hu

A badacsonyi rózsakő legendája

A Kisfaludy-ház felett található az a hatalmas asztalszerű bazalt, amit Rózsakőnek neveznek. Valamikor a régmúltban gurulhatott le a hegy oldaláról. Nevét Szegedy Rózáról kapta, aki a hagyományok szerint Kisfaludy Sándorral szokott rajta üldögélni. Valószínűleg ez magyarázza a vele kapcsolatban született legendát is.

Úgy tartják, hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni.


Rege a tihanyi visszhangról

Élt egyszer a Balaton vidékén egy tündérszép királylány, aki aranyszőrű kecskenyáját a tihanyi hegy fokán legeltette. Nemcsak hogy gyönyörűnek, de szelídnek, jószívűnek, okosnak és türelmesnek teremtette a Jóisten, csakhogy néma volt. Apja, a király bármi áron gyógyírt akart találni szótlanságára; messze földről hozatott orvosságokat, javasasszonyokat, kuruzslókat, varázsfüvek, de hasztalan, lányán senki sem segíthetett.

Egy napon azonban úgy tűnt, felfénylik a szerencsecsillaga. Felmerült a Balaton vízéből az ősz szakállú Hullámkirály és alkut ajánlott neki. Arra kérte, gyógyítsa meg halálos betegségbe esett fiát, cserébe visszakaphatja a hangját. A szerencsétlen ifjúba csak hálni járt a lélek, bajára orvosság csak egy volt: a szerelem. Abban a pillanatban azonban, amikor a királylány rámosolygott, visszatért belé az élet és visszamosolygott, a lány pedig ugyanakkor csengő és kristálytiszta hangon megszólalt.

Fotó: www.fortepan.hu

Mátkaságuk egy ideig felhőtlen boldogságban telt, mígnem a királylány szívébe befészkelte magát a kevélység. Annyira eltelt a hangjától, hogy dölyfös lett, lenéző – meg volt róla győződve, hogy ő a legtökéletesebb lény a földön. Hamarosan már senkihez sem szólt, úgy gondolta, egyetlen ember sem érdemli meg, hogy hallja az ő hangját. Vissza is adta a hullámkirály fiának a jegygyűrűt, akit csakhamar elsorvasztott a bánat. Apja dühe aztán hatalmas vihart kavart: felkorbácsolta a Balatont, a föld is megnyílt, tüzet okádtak a tihanyi hegyek, izzó sziklák hullottak, égő szurokpatakok folytak le a selymes füvű legelőkön. A királylány nyomtalanul eltűnt, senki nem tudta, hol érte utol a Hullámkirály förtelmes bosszúja. Végső csapásként arra átkozták, hogy a tihanyi visszhang formájában mindenkinek feleljen, akitől életében kevélysége miatt sajnálta a szót.

A tihanyi visszhang, vagy ahogy sokáig nevezték, a tihanyi echó, az egyik legismertebb helyi jelenség, melynek lényege, hogy a Visszhang-dombról elkiáltott szavak az apátság északi oldaláról visszaverődnek.

A tihanyi kecskekörmök

Talán a legismertebb balatoni legenda a tihanyi partoknál található, kecskekörömre emlékeztető kavicsokhoz kötődik.

A néphagyomány szerint régen a félsziget lakatlan volt, csak egy vén banya élt ott, aki a gazdag tihanyi réteken legeltette kecskenyáját. Nagyon büszke volt jól táplált, egészséges állataira, és meg volt győződve arról, hogy neki van a legszebb nyája a világon. Minden este kihajtotta őket a partra, és büszkén kiáltotta a Balatonnak: "Nincs szebb az én kecskéimnél, tudod-e?" Ilyenkor persze a tihanyi visszhang ugyanezt felelte neki, ami igencsak bosszantotta a banyát.

Egy nap egy fiatal pásztorlányka jelent meg a félszigeten, aki pompás kecskenyájat legeltetett: az állatok bundája és szarva aranyból volt, a patájuk pedig márványfehér. A banyát elöntötte a irigység, és eszébe jutott a bosszantó visszhang is, hiszen bizonyságot nyertek a szavai. Elhatározta hát, hogy megszerzi a csodás nyájat magának. Egy nap a pásztorlányka a parton ült, kecskéi pedig távolabb legelésztek.

Fotó:www.life.hu

A banya kihasználta az alkalmat: befogta az ökreit és mély barázdát húzott a lány köré, hogy elválassza a nyájtól. Ekkor azonban szörnyű vihar kerekedett, a Balaton hatalmas hullámai elárasztották a partot, és a lány hiába próbált menekülni, őt is magukkal sodorták a megvadult hullámok. Utolsó erejével magához hívta a kecskéit, akik úgy rohantak bele a háborgó vízbe gazdájuk hívó szavát követve, hogy még a banyát is magukkal sodorták. A pásztorlányból tündér lett, aki még sokáig feltűnt a tihanyi ligetek tisztásain, a kecskék viszont a vízbe vesztek, márványfehér körmeiket pedig időnként partra veti a víz.

Tihany másik nevezetessége a "tihanyi kecskeköröm". Valójában ez egy Pannon-tengerben élt kagyló maradványa. A kagyló jóval nagyobb volt, de mára csak a kemény háromszög alakú sarka maradt meg.

A hableány regéje

A Badacsony vasútállomás körüli részének itt-ott még ma is, de néhány évtizede általánosan használt elnevezése Hableány volt.

"Egykor a Badacsony Tűzhányó volt. A tűzhányó hegy ura meglátott egyszer egy csodálatosan szép lányt, szerelmes lett belé, s a bérc oldaláról leste, csalogatta szerelmét. Hívására meg is jelent a Hableány és a hegy ura akkor látta, hogy sellő. A sellő után a tóba vetette magát, hogy elérje kedvesét. Így aludt ki a vulkán és ezért hableány a neve Badacsonynak.

Sió, az átoksújtotta tavi tündér

A Balaton tündére, Sió egy gyönyörű, aranyhajú szépség volt, nem is csoda, hogy elcsavarta minden férfi fejét, akinek csak megmutatta magát. A rajongás és a könnyű siker azonban elbizakodottá, önhitté és gőgössé tette, egyiküket sem volt képes szeretni, csupán játszott velük és jól szórakozott a pórul jártak bánatán. Nem tett kivételt a Bakony erdejében élő varázsló, Kamor fiával sem, aki pedig halálosan szerelmes lett a mindenkit megbabonázó szépségbe. Sió kihasználta a fiú epekedését; egy napon arra kérte, hogy hozzon neki hársfavirágvizet a Bakony legmeredekebb ormairól, hadd locsolgathassa vele szőke fürtjeit – ezzel bizonyítsa be neki, hogy szereti.

Fotó: www.fortepan.hu

A fiú minden erejét és bátorságát összeszedve, életét kockáztatva megszerezte a vizet, de a tóhoz közeledve rajtkapta imádottját, amint egy másik ifjút szédít. Annyira összetört, hogy levetette magát a tihanyi sziklákról és szörnyethalt. Apjának, az öreg varázslónak a szíve szakadt meg, amikor eltemette őt a sziklák alá és bosszút esküdött Sió ellen. Öreg pásztor képében látogatta meg a mit sem sejtő tündért, azt mondta, ő hozta el a hársfavirágvizet, amit szerelmese küldött. Azonban amikor Sió felnyitotta az üvegcsét, kígyók lepték el a fejét. Kamor átka úgy szólt: hófehér nyakát ölelő aranyló tincseit addig vissza nem kaphatja, amíg az igaz, szívből jövő szerelem, melyet annyiszor kigúnyolt, fel nem oldozza.

Sok csalódás és viszontagság után végül egy ifjú szerelmespár, Helka és Kelén váltották meg őt visszataszító hajkoronájától egy aranyszőrű bárány gyapjával. A pár, rengeteg ármánykodás ellenére bár, de egybekel, Kamor megáldja őket és a megszelídült, tettéért megbűnhődött Siót is, akinek békejobbot nyújt. Sió örömében a békekötés szent helyszínére, Füredre terelte vizeinek legjótékonyabb áramlatait is; abban a percben, azon a vidéken fakadtak föl a gyógyító források.

A balatonudvari kőszívek története

A balatonudvari temetőben ma is megtekinthetőek a titokzatos, szív alakú sírkövek. Eredetükről nem sokat tud mondani a tudomány, a nevek, feliratok, évszámok alig látszanak rajtuk, a néphagyomány azonban, egy szép és szomorú történetet szőtt köréjük. Tulajdonképpen egy szerelmi háromszög történetét, amelynek szereplői egy halászleány, Veronka, egy szerencsepróbáló, szép szál kőfaragó legény és maga a Balaton.

Fotó: I love Balaton Facebook-oldala

Veronka a legnagyobb balatonudvari halászbokor gazdájának leánya volt, aki, szinte mióta az eszét tudta, elkísérte apját és a kemény, maguknak való, kevés szavú halászembereket a vízre – előbb csak játékból vitték magukkal, de később már hiányzott is nekik a csendes, éberen figyelő, mindig derűs kislány, aki lassacskán kitanulta a mesterségüket. És bár a halászok arcán ritka ajándék volt a mosoly, Veronkának mindig jutott belőle.

Hanem egyszer csak eljött az idő, amikor a kislányból szemrevaló hajadon lett, nemsokára egy idegen vidékről való, fiatal kőfaragó kezdett neki udvarolni, hamarosan már a kézfogót tervezték. Veronka ugyan ódzkodott attól, hogy kövesse a fiút a távoli vidékre, a bányához, a hegyek közé, ahonnan ő jött, de a szerelem végül erősebbnek bizonyult a Balatonhoz és apjához való ragaszkodásánál. Eldöntötte, hogy az utolsó napon elbúcsúzik a víztől, ahol gyermekkorát töltötte és amely annyira a részévé vált, hogy fájdalommal tud csak megválni tőle.

Késő délután volt, amikor beszállt az öreg halászladikba és egyre beljebb evezett. A víz egyre csak vonzotta, úgy, mint egy féltékeny szerető – nem akarta elengedni. Veronka annyira belefeledkezett a Balatonba, hogy későn vette észre a Badacsony fölött tornyosuló viharfelhőket, de akkor már nagyon messze járt a parttól. Hiába küzdött, a tó, amelyben mintha a pokol minden ördöge egyszerre szabadult volna el, nem eresztette a messzi hegyek közé. Mátkája soha nem tudta őt feledni, a faluban letelepedve egész életében szív alakú sírköveket faragott. Aki arra jár, ma is megtalálja őket.

Balatonlelle keletkezése

Lelle egy gyönyörű és gazdag lány volt, aki apja birtokán élt. Egy nap összetalálkozott Lászlóval, aki apja egyik jobbágya volt, és a fiatalok rögtön egymásba szerettek. Lellének minden vágya azt volt, hogy feleségül mehessen szerelméhez, apja azonban hallani sem akart erről, hiszen gazdagabb vőlegényt szánt a lánynak. Be is záratta Lellét egy toronyszobába, nehogy megszökhessen a fiúval. Ez azonban nem tartotta vissza a szerelmeseket: következő éjjel lóháton szöktek meg.

Fotó: www.fortepan.hu

Az őrök azonban észrevették a vágtázó lovakat és üldözőbe vették őket. Mikor a Balaton közelébe értek, már a sarkukban voltak. Lelle kétségbeesetten sarkalta a lovát, ám az állat nem tudott gyorsabban futni. Nem tudni, hogy szerencsétlen baleset volt-e, vagy a pánikba esett lány akarattal tette, de leesett a lóról és a vágtázó állatok patái halálra zúzták.

A néphit szerint a tragikus sorsú lány emlékére kapta a Balaton-parti település a Balatonlelle nevet.