Három hír Bécsből: Jégálom, jegesmedve, népszerű keresztnevek

2014.01.12. 08:56

19. alkalommal állítják fel a világ egyik legnagyobb mobil műjégpályáját a Bécsi Városháza előtt.

Előmelegített korcsolyacipők, mesés fények, egy romantikus hütte és regionális finomságok teszik teljessé az élményt.

Hamarosan ismét lehet korcsolyázni a Bécsi Városháza előtt, ugyanis 2014. január 23-án nyitja meg kapuit a Bécsi Jégálom (Wiener Eistraum), a Rathausplatzon felállított műkorcsolyapálya, amely tavaly csaknem 600 ezer látogatót vonzott.

Az évről-évre folyamatosan bővülő és megújuló jégvilág idén 7.000 négyzetméternyi jégfelülettel és egy 750 méter hosszú jégösvénnyel várja a korcsolyázás szerelmeseit. A kezdők egy külön kis pályán ismerkedhetnek a csúszkálás érzésével, amely hétköznap esténként nagy curling-csaták helyszínévé avanzsál.


A kölcsönzőben 1.200 pár előmelegített korcsolya – a 23-astól az 52-es méretig – áll a látogatók rendelkezésére, a legkisebbek pedig kétélű jégkorcsolyát csatolhatnak fel. Nekik az ingyen kacsához ingyen fejvédő is jár, ha pedig elbizonytalanodnának a jégen, jól megmarkolhatnak egy-egy pingvint.

Aki elfáradt, egy romantikus hüttében gyűjthet új erőt, vagy a hét gasztronómia sátor valamelyikénél tankolhat energiát. A kínálat a bio forralt bortól és puncstól, a forró tejes italokon, császármorzsán és a sült kolbászon át a rablóhúsig, illetve a látogatók szeme előtt, nyílt tűzön elkészített lazacig terjed. A mandulakunyhóban pedig hatvanféle édes és fűszeres mandula-variácó között lehet válogatni.

A Bécsi Jégálom 2014. március 9-ig várja a látogatókat. A nyitóestén a belépés ingyenes.

Részletek és curlingpálya-foglalás: www.wienereistraum.com

A Sophie-k kiszorították az Annákat

A Sophie volt 2013 kedvenc lányneve Bécsben, összesen 139 újszülöttet anyakönyveztek ezen a néven. Sokan választották még az Emma (124), illetve az Emilia (114) nevet gyermeküknek, amelyek a 2., illetve 3. helyen végeztek a rangsorban. 2012 nagy kedvence, az Anna a 4. helyre szorult vissza – összesen 110 csecsemő kapta tavaly ezt a nevet az osztrák fővárosban. 2013 favoritja, a Sophie egyébként 2007 óta megtalálható az első 3 között.

Levin, az első bécsi baba az idén
Levin

A legnépszerűbb fiúnév 2013-ban a David volt, összesen 200 alkalommal került be az anyakönyvbe. Őt az Alexander és a Maximilian követte 150, illetve 136-tal. A fiúneveknél ezzel ismét csak sorrendbeli változás történt, a rangsort ugyanis 2007 óta a David, Alexander és Maximilian triásza uralja. Egyre kevesebb viszont a Roland, a Wolfgang vagy a Martin, amelyek ma már ritkaságszámba mennek. A lányoknál a Petra, az Edith és a Gudrun tartozik ebbe a csoportba.

A ritka nevek esetében egyébként az a szabály, hogy nem lehet keresztnévként anyakönyvezni olyan megjelölést, amelyet nem szoktak keresztnévként használni, illetve ami nem szolgálja a gyermek érdekeit. Ezen kívül pedig legalább az első keresztnévnek meg kell felelnie a gyermek nemének.

Szakítottak a bécsi trenddel az osztrák főváros újévi újszülöttjének szülei: 0 óra 10 perckor született gyermeküknek ugyanis a Levin nevet adták. A kisfiú 3.460 grammal és 54 centiméterrel komplikációmentesen jött a világra a Donauspitalban.

Öt euróért bárki jegesmedve lehet

Öt euróért cserébe bárkinek a fényképe felkerülhet arra az óriási jegesmedve-mozaikra, amely a bécsi állatkert új jegesmedve-kifutójánál, a Ferenc József-földnél (Franz Josef Land) lesz látható. Ehhez csupán le kell fényképeztetnie magát az állatkert egyik önkéntesével, vagy be kell küldenie egy fotót az online adományozás után.


Az új jégvilág szabadtéri részei csaknem háromszor akkorák lesznek, mint a régié, rétek, sziklák, patakok és vízesések idézik majd a jegesmedvék természetes életkörülményeit. Az 1.700 négyzetméteres kifutóban különböző vízmélységű medencék is lesznek, amelyek úszásra és merülésre invitálják a sarkvidéki állatokat. A kifutó közepét egy alagút szeli ketté, ahonnan a látogatók különleges perspektívából leshetik meg a jegesmedvéket, illetve amely szaporulat esetén válaszfalként szolgálhat apa valamint anya és bocsa között. Így a mama stresszmentesen nevelheti kicsinyét.

A kifutóhoz egy többszintes épület, a Polardom is tartozik majd, ahol a látogatók a sarkkörök élővilágáról és a jegesmedvék túlélésért folytatott harcáról tudhatnak meg többet.


A 10,5 millió euróba kerülő kifutó, amely az 1873-as osztrák-magyar sarkköri expedíció nyomán a Ferenc József-föld nevet kapta, várhatóan nyár elején nyitja meg a kapuit. Azt, hogy kik lesznek a lakói, egyelőre nem tudni, mivel erről az Európai Veszélyeztetett Fajok Programja (EEP) keretében döntenek majd. Valószínűleg egy nőstény és két hím jegesmedve érkezik majd Bécsbe, és a nőstény dönti el, hogy melyikükkel alapít családot.
 

.