Sokat kérdeztek a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. 

A hipnózissal kapcsolatban még ma is élnek különféle tévhitek, például, hogy bármire rá lehet venni vele az embereket, hogy ez egy öntudatlan állapot, ami azzal a veszéllyel is jár, hogy a kliens nem ébred fel. Ám, ha mindez valóban ezzel járna, akkor valószínűleg már illegális lenne a módszer alkalmazása.

– A hipnózisról kialakult tévhitek kialakulása részben annak a következménye, hogy az irodalmi alkotásokban, filmekben nem teljesen a valóságnak megfelelően ábrázolják a hipnotizőr és a médium kapcsolatát – mondta Strummer Zsuzsanna hipnoterapeuta a tegnap esti előadáson, amelynek a Berzsenyi Dániel Könyvtár adott otthont.

– Hipnotizálás segítségével tulajdonképpen senki sem vehető rá olyan tettre, amellyel erkölcsileg nem ért egyet. Ez egy teljesen természetes tudatállapot, nincs benne semmi misztikus. Nagyon sokszor kerülünk ilyen állapotba például, ha egy könyvet olvasunk és belemélyedünk szinte kizárva a külvilágot – tette hozzá a terapeuta.

Hipnózisból bűnügy

Az Osztrák-Magyar Monarchiában a 19-20. század fordulóján nem volt ritka a hipnotizőrök felbukkanása a nemesi, földbirtokos családok körében. Neukom Ferenc – akinek egyébként kútfúró vállalkozása volt – híres hipnotizőr volt hazánkban, aki Salamon Tódor tuzséri földbirtokoshoz is eljutott. Itt ismerte meg Salamon Ellát – a család fiatal leányát – aki remek médiumnak bizonyult. Egy alkalommal, amikor a tuzséri birtokon a szomszéd grófi család vendégeskedett Neukom Ferenc transzba ejtette Ellát, aki elmondta, hogy a grófi kastélyban épp betörők járnak. A lány elmondása igaznak bizonyult és később az ő útmutatásai alapján találták meg az eltulajdonított holmikat. Ella hipnotizálásának története azonban tragédiába fulladt, ugyanis az utolsó transzállapotában felsikított, összeesett majd meghalt. Ez volt az első olyan dokumentált eset, amelyben a hipnózist jelölték meg a halál okaként. Ennek következtében a híres hipnotizőrt bíróság elé állították, ám a boncolásnál kiderült, hogy Salamon Ellát bármelyik pillanatban elvihette volna súlyos tüdőbaja.

Ön mennyire hipnotizálható?

Hipnózis Richard Bergh festményén Fotó: hu.wikipedia.org

Mint azt Strummer Zsuzsannától megtudtuk: a hipnózis széles körben alkalmazható módszer és – bár a kliens komoly lelki mélységeket élhet át ebben az állapotban – mégis maga a folyamat veszélytelen és segít feldolgozni a múltbéli eseményeket és transzformálni az érzelmeket. De ezen kívül használható – hogy csak néhányat kiemeljünk – a memória képességek fokozására, az agresszió és fájdalom csillapítására, alvás- és táplálkozási zavarokra, továbbá segítséget nyújthat a dohányzásról való leszokásban is.

Az előadáson kipróbáltuk a terapeuta irányításával azt is, hogy mennyire vagyunk hipnotizálhatóak. Ez a következő módszerrel történt: a jobb kezünket tenyérrel fölfelé, balt tenyérrel lefelé tartottuk, majd becsuktuk a szemünket. Jobb kezünkbe egy nehéz acélgolyót képzeltünk el, a balba pedig egy lufit, ami felfelé húzza a kezünket. Az acélgolyó közben egyre nehezebbé vált a a lufi pedig egyre könnyebbé. A szavak ereje márpedig működött, hiszen amikor kinyitottuk a szemünket, rögtön láthattuk is az eredményt: bár eltérő távolság volt a kezek között, azért a jelenlévők ideális kliensnek bizonyultak. 

Egyébként úgy tartják, hogy az emberek öt százaléka alkalmatlan hipnotizálásra, de a terapeuta elmondása szerint nem találkozott még ilyen esettel.

 

.