Bodorkós Ferenc lett Gencsapáti polgármestere

2013.06.17. 09:14

A Vas megyei településen vasárnap volt választás.

A független Bodorkós Ferencet választották meg polgármesternek a vasárnap megtartott időközi polgármester- és képviselőválasztáson a Vas megyei Gencsapátiban - közölte az MTI-vel a település jegyzője.

    Görög István tájékoztatása szerint a 2214 választásra jogosult közül 1021-en adták le a voksukat a két szavazókörben, az érvényes szavazatok száma összesen 996 volt, az érvényteleneké 25. A választási részvétel 46,1 százalékos volt.

    Bodorkós Ferencre 507 szavazat érkezett, míg ellenfele, Abért Valentin 448 szavazatot kapott. Mindketten független jelöltként vállalták a megmérettetést - közölte.

    Hozzátette: Bodorkós Ferenc, aki társadalmi megbízatásban látja el feladatát, egy ciklussal korábban már volt a község polgármestere.

    Gencsapáti községben azért kellett időközi polgármester- és képviselőválasztást tartani, mert az előző testület márciusban feloszlatta önmagát - emlékeztetett a jegyző.

    A hat képviselői helyre 13-an jelöltették magukat, a megválasztott képviselők közül, akik valamennyien függetlenként indultak, négyen voltak tagjai az előző testületnek is, közöttük Kovács Vince korábbi polgármester is mandátumot szerzett.
.