Budapest és a vízi közlekedés: sétahajóztunk a Dunán

2014.07.16. 23:59

Sétahajózni az egyik legjobb szabadidős program, legyen szó családi kirándulásról vagy egy kis romantikus utazásról. Külföldi fővárosokban szinte kötelező, pedig itthon is lehet. Lehet?

Hiába van nagy hagyománya Magyarországon a folyami hajózásnak, a gyakorlat mégis elmarad mögötte. Szemben más folyóparti nagyvárosokkal, Budapest nem él a vízen, de még a parton se, ahogy teszi azt akár Párizs, akár Róma. A magyar fővárosban sok év óta állandó témája az urbanisztikával foglalkozóknak, miként lehetne bekapcsolni a Dunát a városi körforgásba, de egy-két apró ötlet megvalósításán túl semmi se változik.

 Sétahazózás a Dunán

Ami a tömegközlekedést illeti: egy ideje már járnak a menetrend szerinti BKK-hajók – épp csak a jegyár (sima jegy nem jó), a menetidő (egy óra alatt tesz meg akkora távot, amekkorát a földi járatok fél óra alatt) és a megállók megközelítése (rakparti forgalom, köveken botladozás, stb.) miatt ez csak amolyan turistaprogram.

 Sétahazózás a Dunán

De akkor nézzük a turizmust. Azt a MAHART Passnave Személyhajózási Kft. ügyvezetője, Spanyik László is elismerte a szerdai sajtóeseményen, hogy a menetrend nem feltétlen szolgálja ki a valós igényeket.

Nézzünk bele a menetrendbe: például Budapestről Szentendrére a főszezonban is csak napi két hajó megy, a teljes árú jegyért 2000 forintot kérnek (oda-vissza 2500). Ezen, illetve a komplett Duna-kanyar és a Pilis környékének bejárhatóságán javít a soft nyári protokoll összejövetelen aláírt együttműködés a MAHART és a Volánbusz Zrt. között.

 Sétahazózás a Dunán

Belföldi viszonylatban kombinált hajó- és buszjegyeket vezettek be, és már az új hajómenetrendben is szerepel megnyugtatásul, hogy 35 perc alatt vissza lehet érni Szentendréről Budapestre a kb. fél óránként járó Volán-busszal. (Újpest-Városkapuhoz – a HÉV-ről, mint a Margit-hídhoz / Batthyány térig szállító tömegközlekedési eszközről ez a kiadvány nem tesz említést, nyilván, a BKK-t most kihagyták a buliból.) Elhangzott az is, hogy a vasúti közlekedés felé is keresik a kapcsolódási lehetőségeket.

 Sétahazózás a Dunán

Nem hangzott el, mit is jelent pontosan a kombinált jegy. A MAHART honlapján megtaláltuk: 10 % kedvezményt adnak a hajójegy árából, ha buszozunk is. A buszjegyet a Vigadó téren és a Nemzetközi Hajóállomáson is megvehetjük.

 Sétahazózás a Dunán

A sajtótájékoztatónak ez csak az egyik része volt. A látványosabb apropó, hogy felavatták a felújított Dömös nevű hajót, ami nem csak közlekedik, de konferenciahelyszínként is szolgálhat a jövőben. A nevét adó dömösi kikötőt, amelyet szintén felújítottak, már márciusban átadták. Pezsgőt  nem csaptak a hajónak – túl alacsonynak találták e hagyományos ceremóniához.

A MAHART egyébként egy 110 éves hajózási társaság, 30 hajóval és 70 kikötővel. Tavaly ősz óta a magyar állam a többségi tulajdonosa. Nyereséges cég: tavaly 420 millió forint volt a nyereség, idén 450-460 millióra számítanak.

 Sétahazózás a Dunán

A Dömös szépen kipofozott vízi jószág, zárt alsó szinttel, és félig fedett fedélzettel, büfével, wifivel és minden ülésnél fülhallgatóval, az idegenvezetéshez. A júliusi napsütésben lomha tempóban teljesít egy fél órás városnéző kört, a Parlament előtt elhúz mellettünk a Vöcsök. A szárnyashajó nagy hullámokat ver, a Dömösön a sajtómunkások pogácsát rágnak, a minisztériumi öltönyösök élvezik a napsütést.

Kikötünk, a Vigadó téren nemigen hallani magyar szót.

.