Kisebb csalódás éri a Bikát - heti horoszkóp 2017. március 13-19.

2017.03.12. 18:25

Az Ikrek várakozó álláspontra helyezkedik, a Nyilas addig üsse a vasat, amíg meleg, a Halak jó alakú marad, ha többet törődik önmagával.

Kos (március 21.-április 20.)
A héten az egészsége megőrzésére helyezze a hangsúlyt, mert kisebb szív panaszok és keringési zavar, esetleg vese vagy epegörcs felléphet. Kerülje a fűszeres, nehéz ételeket.

Bika (április 21.-május 20.)
Kisebb csalódás éri, de a szeretteire mindig számíthat, ahogyan most is. Igyekszenek felvidítani és elterelni a gondolatait, hogy jobb kedvre derítsék, de ehhez is idő kell.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Az új ismerősével szemben várakozó álláspontra helyezkedik, mert a viselkedésén nem tud kiigazodni. Nem tudja, hogy a zárkózottsága mögött milyen szándék húzódik meg.

Rák (június 22.- július 22.)
Kénytelen beletörődni, hogy most nem a saját akarata érvényesül, ha tetszik, hanem. Emiatt fölösleges bosszankodnia, inkább igyekezzen hamar túltenni magát a dolgokon.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Munkahelyén intrika áldozata lehet, ne vonuljon vissza, hanem járjon a dolgok végére. Muszáj tisztáznia, különben az önérzetére mért csapás miatt meg is betegedhet.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Változás várható az életében, amely felkavarja a megszokott életét. A változás nem lesz kellemetlen, de sajnos előbb-utóbb mégis meg kell barátkoznia az új körülményekkel.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Meggondolatlanul olyan lépést tehet, amit később akár komolyan bánhat majd. Ezért csak akkor tegye meg, ha már tökéletesen biztos benne, hogy nem találhat más kiutat.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Minden oka meg van, hogy haragudjon az illetőre, de még se tegye, mert a harag rossz tanácsadó. Fölösleges mérgezni szervezetét a megbocsájtásra való képtelenséggel.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Addig üsse a vasat, amíg meleg, különben elképzelhető, hogy az üzlet kútba esik. Anyagi téren szerencsés lesz, ezért egy ügyes húzással jelentős haszonra tehet szert.

Bak (december 22. – január 20.)
Pozitív marad akkor is, amikor mások aggodalmaskodnak, és ezzel nagy segítségére van a kollégáinak. Csapatának a mozgatórugója, lendületéért és bátorságáért csodálják.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
A nyugalom titka az önuralom, és ennek most nincs hiányában, bár időnként Önnél is elszakad a cérna. Szerencsére, a Szaturnusz bolygó jóval bölcsebbé teszi, és higgadt marad.

Halak (február 20. – március 20.)
Sokáig fiatalos, jó alakú marad, ha többet törődik önmagával. Ne hanyagolja el a rendszeres testmozgást. Kerülje a dohányzást, mert szűkíti az ereket és öregíti a bőrt.

 

.