Ne a szívét, hanem az eszét kövesse a Mérleg - napi horoszkóp 2017. március 24.

2017.03.24. 07:45

A Vízöntő nem szeretne veszíteni, a Bikának jó üzleti érzéke van, a Kost a túlzott fizikai igénybevétel kimerítheti.

Kos (március 21. – április 20.)
A túlzott fizikai igénybevétel kimerítheti és akár be is lázasodhat. Nem szabad abban bíznia, hogy képes a végkimerülésig dolgozni, mert a tavaszi fáradtság még Önt sem kerüli el. Lehet, hogy nem érzi, mert hatalmas lelkesedéssel hajszolja a tökéletes teljesítményt, de egy idő után a szervezete benyújtja a számlát. Legalább hétvégén aludjon eleget, lazítson kicsit.

Bika (április 21. – május 20.)
Bika jegyűként folytonos törekvés jellemzi, hogy minél jobb anyagi helyzetbe kerülhessen. Rendelkezik is az ehhez szükséges képességekkel és üzleti érzékkel. Folyamatosan új és új célokat tűz ki maga elé, amiket kitartóan igyekszik megvalósítani. Azonban az anyagi jólét mellett törődjön többet a szeretteivel és ne csak folyton az anyagiak körül forogjanak a gondolatai.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Hangulata hullámzó, ezért inkább magába zárkózik, nehogy megbántson másokat. Pedig a családtagjai szívesen megvitatnának számos kérdést és elmondanák a kisebb nagyobb gondjukat. Szíve mélyén bántja, hogy nem képes rájuk figyelni, de kedvetlensége megakadályozza benne. Reméli, a tavaszi napsütés visszahozza a jókedvét.

Rák (június 22. – július 22.)
Elismerő pillantásokban nem szenved hiányt az ellenkező neműektől, amit annak köszönhet, hogy kiegyensúlyozott. Boldogságának talán nincs is oka, de mégis a környezete örömmel veszi, hogy mennyire kivirult. A meleg tavaszi napok, az ébredő természet jótékonyan hat a szervezetére, és hatásukra feltöltődik vitalitással. Jókedve másokra is átragad.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Maradjon a realitás talaján, ne akarjon jobb képet festeni magáról, mint amilyen. Igaz, hogy egy ideig képes lehet anyagi téren is jobb színben feltüntetni magát, de ha túlságosan erején felül költekezik, akkor akár anyagi csődbe is kerülhet. Miután fogyóban lesz már a pénze, az eddigi jó barátok egyre inkább elkerülik majd. Vigyázzon, mert keserű csalódás érheti.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Igyekezzen minél előbb valóra váltani terveit, ne tétovázzon. Mert halogatással a belső elégedetlensége és nyugtalansága egyre csak nő. Hiába próbálja elhessegetni a gondolatait, és kiverni a fejéből ez úgyis csak egy ideig sikerülhet. Az elfojtott ambíciók és vágyak, sajnos akár komoly betegségek kialakulásához is vezethetnek. Higgye el, biztos nem éri meg.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Ne a szívét, hanem az eszét kövesse, hogy számos buktatót elkerülhessen. Ebben az esetben nem is olyan könnyű a józan eszére hallgatnia, mert a szíve igyekszik átvenni az uralmat. Ezt a harcot viszont csak saját maga vívhatja meg, egyes egyedül. Ebben nem adhat tanácsot senki. Hiszen a saját életéről és a sorsáról van szó. Ezért vegye alaposan fontolóra a lépését.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Próbálja elkerülni a vitákat, máskülönben könnyen csatatérré alakulhat át az otthona. Elég sokat kibír és igyekszik nyugodt maradni még a legfeszültebb helyzetben is, de van egy határ, amikor már nem képes uralni az idegeit. Ilyenkor viszont előfordul, hogy olyan megjegyzéseket tesz, vagy éles sértést vág a másik fejéhez, amivel biztos, hogy vérig sérti.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Nem szabad másokat hibáztatnia, ha nem úgy mennek a dolgai, ahogyan elképzeli. Inkább vegye kezébe a sorsa irányítását, mert a célját csak így érheti el. Amennyiben igényli, akkor kérjen segítséget szeretteitől, vagy a barátaitól. Keressen maga mellé szövetségeseket, akikkel együtt lelkesedhet és megvalósíthatja terveit. Bízzon bennük, mert egységben az erő.

Bak (december 22. – január 20.)
Váratlan találkozásban lehet része, és alig akar majd hinni a szemének, mert az illető megtestesíti a zsánerét. Csak némi bátorságra van szüksége, hogy készen álljon a kapcsolatot elkezdeni. Ne habozzon, mert a sors tudja, hogy mit és miért tesz, ezért ne szalassza el a lehetőséget. Mindegy, hogy az illető szabad vagy elkötelezett, egy randevút azért még megér.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Nem szeretne veszíteni, de a rivalizálásba mégse menjen bele. Győzni akarása olyan fölösleges erőfeszítésre késztetheti, amivel árt az egészségének. Elsőségre törése anyagi nehézségbe sodorhatja, amit későbben esetleg nagyon nehéz lesz helyre hozni. Ne hasonlítsa össze önmagát senkivel, hanem inkább járja a saját útját. Versengésnek most semmi értelme.

Halak (február 20. – március 20.)
Talán már nem érdemes a kapcsolatához túlságosan ragaszkodnia, ha mindig többet tesz meg érte, mint a partnere. Szívét is kiteheti, de ha társa mégsem értékeli, akkor el kell gondolkodnia, és lépnie kellene. Igaz, hogy a szeretetet nem kell méricskélni és kierőszakolni sem szabad, de az egyoldalú szerelem nem vezet sehová. Csak önértékelési problémákhoz.

.