Hirdetés

Ezek a színészek ki nem állhatták egymást a valóságban
www.port.hu

Ezek a színészek ki nem állhatták egymást a valóságban

Filmforgatás

2019.06.25. 21:30

Amint leállt a kamera, rögtön beállt a mosolyszünet.

Hirdetés

Van, hogy a producerek szava erősebb, és muszáj elviselni a kollégát egy stáblistán, de egy jelenetben már nem annyira. A Nicki Swift celebsite feltárt néhány esetet a múltból, hogy kik voltak azok, akik kikötötték, hogy kivel nem akarják a továbbiakban a közös forgatást.

Már Tony Curtis is úgy nyilatkozott Marilyn Monroe-ról a Van, aki forrón szereti után, hogy a színésznővel nem éppen egy valóra vált álom csókolózni. Aztán ott van a többszöri, legendás cicaharca Bette Davisnek és Katherine Hepburne-nek, melyre a nagysikerű, Susan Sarandon és Jessica Lange-féle Viszály című tv-sorozat is reflektál.

1994-ban a Zűr bajjal jár című felejthető vígjátékban Julia Roberts és Nick Nolte csetepatéi harapóztak el annyira Nolte macsósága miatt, hogy Roberts a későbbiekben kikötötte, hogy soha többé nem akar együtt játszani a színésszel.

Vin Diesel a Halálos iramban 8. része után szúrt oda Dwayne Johnson színészi kvalitásainak, így meg lehet, ők se lesznek a jövőben egyazon időbeni tesztoszteronbombák a vásznon.

A Trónok harcában Cersei királynét alakító Lena Headynek és a Bronnt alakító Jerome Flynn-nek sohasem volt igazi közös jelenete, az ok egyszerű: 2002-ben egy pár voltak.

A Férjem védelmében sorozatban szereplő főhős, Julianna Margulies, valamint Archie Panjabi között volt rideg a viszony, a Vogue szerint azért, mert eredetileg fordított szereposztásban lettek volna, később szándékosan nem tették egy jelentbe a két színésznőt.

A 2013-as Itt a vége komédiában pedig Emma Watson teljesen kiakadt azon, hogy lenne egy jelenete Channing Tatummal, aki egy szál tangában breakelne. Hisztizve otthagyta a forgatást a sajtósával, majd visszajött, és unottan lezavarta a jelenetet 3 perc alatt. Utólag azt mondta, nem bírja Tatum habitusát, pláne majdnem pucéran.