Öt év alatt 4,8 milliót sikkasztott

2016.02.19. 10:52

Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emeltek vádat Zalában egy volt önkormányzati dolgozó ellen, aki éveken át összesen csaknem ötmillió forintot emelt ki a házipénztárból - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Pirger Csaba elmondta: a 48 éves asszony 2000-től dolgozott az alsónemesapáti önkormányzatnál, illetve a később Nemesapátival közös körjegyzőségen igazgatási előadóként, majd 2007-től a pénztárosi feladatokat is rábízták.

A nőnek anyagi problémái támadtak még 2007 őszén, ezért juthatott arra az elhatározásra, hogy az önkormányzat általa kezelt házipénztárából, a nála őrzött pénzkazettából kisebb-nagyobb összegeket emel ki. Több mint öt éven át, hetente 10-15 ezer forintot vett ki és költött el, így összesen csaknem 4,8 millió forintot sikkasztott el.

A mintegy ötmilliós hiány 2012 decemberében derült ki egy elszámolás során. Az asszony azóta ebből 40 ezer forintot fizetett vissza volt munkáltatójának.

A szóvivő hozzátette: a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a volt önkormányzati dolgozó ellen.

Címlapfotó forrása: Eduline.hu

.