A dunántúli MSZOSZ is tiltakozik a nyugdíj ügyben

2011.11.22. 10:19

A szakszervezetek szerint a kormányzati javaslatok minden szakmaiságot nélkülöznek, csupán a rövidtávú öncélok vezérlik őket.

Ma az MSZOSZ tudja, hogy az emberek nem látják, mert nem láthatják a kormányzat hihetetlenül felelőtlen,Vélemény ugyanakkor nagyon is tudatos leépítési stratégiáit, tisztogatási eszközeit.

A kormányzati javaslatok minden szakmaiságot nélkülöznek, csupán a rövidtávú öncélok vezérlik, és lépéseik hosszú távú hatásaival nem tőrödnek.
Ki kell mondani, hogy ma a társadalmi szolidaritás totális szétverésével állunk szemben. Az állam magára hagyja a polgárait, és a polgárok csak magukra számíthatnak.

A sorozatos, tudatos, egymásra épülő intézkedések a biztosítási jog, a váromány lehetőségeit törlik el, a magánnyugdíj lenyúlása az alkotmány hozzáigazítása a kormány céljaihoz, a törvények indoklása kizárólag a kormány, s nem pedig a polgár céljait, érdekeit szolgálja.

Valamennyi megkötött szerződést, törvényt felülírnak, saját képükre és hasonlatosságukra formálják az országot, eközben a jövőt élik és életik fel.
A bizonytalanság, a függőség, a jog helyett kötelezőség, a minden szempontból kiszámíthatatlan jövő, a visszamenőleges hatályú törvénykezés jellemzi ma Magyarországot.

A MSZOSZ fel kívánja hívni a polgárok figyelmét a tényekre, a törvénykezés irányaira, a politikai akarat igazi céljaira, hogy az emberek tisztán lássák, és láthassák a mai magyar valóságot.
Szombathely, 2011. november 21.


Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége

.