Egyetemi hallgatók demonstráltak Szombathelyen

2011.10.18. 20:45

A tüntetésen a szervezők becslése szerint mintegy négyszáz diák vett részt.

SEK demonstráció

Egyetemi hallgatók demonstráltak kedd este Szombathely főterén a felsőoktatásban tervezett változtatások ellen, a tüntetésen a szervezők becslése szerint mintegy négyszáz diák vett részt.

A hallgatókból és mintegy tucatnyi szakszervezeti aktivistából álló menet együtt érkezett meg a demonstráció helyszínére, közben a szakszervezetek képviselői sípokat fújtak és a Liga, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Vasutasok Szakszervezetének zászlóit, valamint nemzetiszínű zászlókat lobogtattak.

SEK demonstráció

Kéri Péter, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (SEK) hallgatói önkormányzatának elnöke a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának október elsején Pécsett elfogadott nyilatkozatát olvasta fel, amelyben a felsőoktatási törvénytervezet több pontját elutasították, illetve kifogásolták.

A nyilatkozatban foglaltakat a SEK hallgatói önkormányzata azzal egészítette ki, hogy az 50 éves felsőoktatási múltú Szombathely maradhasson továbbra is egyetemi város - hangoztatta. Az államilag támogatott hallgatói helyek várható csökkentése ugyanis félelmeik szerint különösen érzékenyen érintené a Szombathelyen jelentős bölcsészképzést, és a SEK más intézményekhez csatolását jelentené - fűzte hozzá.

Horváth Csaba, az MSZOSZ nyugat-dunántúli regionális képviseletének vezetője a kormánynak a munka világát érintő, szerinte átgondolatlan és felelőtlen lépéseit bírálta. "Az új munka törvénykönyve kevesebb bért és nagyobb kiszolgáltatottságot jelent" - mondta.

SEK demonstráció

A hallgatók Puskás Tivadarnak (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármesterének, a város KDNP-s országgyűlési képviselőjének szerették volna átadni petíciójukat, de a politikus nem volt jelen, végül a közgyűlés két szocialista képviselője vette át a dokumentumot.

A tiltakozás gyertyagyújtással ért véget, mint a szervezők jelezték, a demonstrálók csendes főhajtással adóztak "a halálra ítélt felsőoktatásnak".

MTI Fotó: Kászoni László

.