Felavatták a felújított fertőszéplaki kálváriát és pietát

2014.08.16. 20:36

A 17-18. század fordulóján építtetette Barkóczy Mária, Széchényi Zsigmond özvegye.

Felavatták a felújított fesztőszéplaki Szent Szív kálváriát és pietát szombaton, a mintegy 16 millió forintos költségekhez 4 millió 150 ezer forinttal járult hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

    Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy életünkből nem zárhatjuk ki a szenvedést, de a közösség, a család és a hit ereje könnyíthet a testi és lelki terheken. Az akarat ereje sok embernek adhat segítséget, s akik a pieta és a kálvária rendbehozatalánál segítettek, azok ezt az üzenetet közvetítik - tette hozzá.

Soltész Rezső
    Az államtitkár kiemelte: ezért tartotta fontosnak a kormány, hogy támogassa a felújítást.


    Firtl Mátyás, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője hozzátette, hogy a biztos értékrendbeli alap adja csak meg a fejlődés lehetőségét, amelyből egy közösség építkezhet.


    Kóbor Attila (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, a műemlék egyediségét az adja, hogy egy mesterséges dombon egy helyen áll a kálvária és a pieta, amelyet a 17-18. század fordulóján építtetett Barkóczy Mária, Széchényi Zsigmond özvegye.

Felavatták a felújított fertőszéplaki kálváriát és pietát
    Az elmúlt évtizedek alatt nagyon rossz állapotba került a műemlék, az alapzata statikailag megroggyant. Ezért döntöttek a felújítás mellett - tette hozzá Kóbor Attila. A polgármester elmondta azt is, hogy a tavaly nyáron kezdődött felújításban társadalmi összefogás révén a helyiek is segítettek, főként a földmunkáknál.
    A kálváriához díszes kapu és lépcső vezet. Az emelvényen található a pieta, mögötte feszület, kétoldalt angyalok. Egyedi Krisztus-ábrázolások láthatók itt, ilyen az, amikor Krisztus a pellengéren áll vagy keresi a ruháit az ostorozás után. Szent Péter kakassal látható, míg Szűz Máriának az ábrázoláson két balkeze van.


    A pieta a keresztről levett Jézust ölében tartó és fiát sirató Mária ábrázolása. A kálvária Jézus keresztútját ábrázoló kép- vagy domborműsorozat.

.