A beruházók Vasban sem mindig fizetnek az alvállalkozóknak

2013.11.27. 22:52

Útépítés, földmunka, villanyszerelés, állványozás és csarnoképítés körül vannak gondok – tudtuk meg a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szerda délutáni rendezvényén. Lehet találgatni, hogy mely beruházásokról van szó.


 
Mindössze bő három hónapja kezdte meg működését a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ), máris több, az építőiparban tevékenykedő Vas megyei alvállalkozó is eljárást kezdeményezett nála – mondta el lapunk kérdéseire válaszolva Máté Miklós, a szervezet vezetője.
 
A szakember „Új vitarendezési lehetőség az építésügyben” címmel tartott előadást Szombathelyen.
 
Ez a lehetőség nem más, mint egy állami szerv, a TSZSZ, amelynek „a szerződésből eredő teljesítések után járó ellenszolgáltatás polgári jogi eszközökkel történő kikényszerítését gyorsítja meg”, így szüntetve meg a teljesítésigazolás visszatartásában, ki nem adása miatti építőipari lánctartozások kialakulását.

Máté Miklós Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ)

 Országos viszonylatban évente 400 milliárd forint veszteséget okoz az alvállalkozóknak az, hogy a beruházók nem, vagy csak jelentős késéssel fizetik ki az őket illető munkadíjakat. Mivel ezek a cégek jellemzően mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), sok esetben perre sem viszik az ügyeket, mert évekig tartó folyamatról van szó, ami ráadásul jelentős anyagi teherrel jár. A beruházók pedig tisztában vannak ezzel, és előszeretettel használják ki a helyzetet.
 
Máté Miklós előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a TSZSZ-nél kezdeményezett eljárás díja jelképes, a kérelmező által megjelölt nettó érték 1 százaléka, de legkevesebb 60 ezer forint. Az összeg nem haladhatja meg a 450 ezer forintot.
 
Az időtényező sem elhanyagolható: a TSZSZ 30 napon belül (bonyolult ügyek esetében 60 napon belül) készíti el igazságügyi szakvéleményét, a kérelmező által a rendelkezésére bocsátott dokumentumok, valamint a helyszíni szemléken tapasztaltak alapján.
 
Az e szakvéleményre alapozott bírósági eljárás kiemelt ügynek számít, ezért a bírónak 30 napon belül meg kell állapítania, hogy a beruházó valóban jogtalanul tartotta-e vissza, vagy nem adta ki a teljesítésigazolást. Közben a beruházó által ígért összeg bírói letétbe kerül, hogy az eljárás végeztével azt mihamarabb megkaphassa az alvállalkozó.     
  
 Az előadó hangsúlyozta: minden olyan kkv-nak érdemes a TSZSZ-hez fordulnia, melynek 10 millió forintot el nem érő követelése van. Sőt, akkor is, el nem évült követeléseik vannak, hiszen a törvény hatálya visszamenőleges.
 
Máté Miklós arra a kérdésünkre, miszerint vannak-e már eredményei a TSZSZ működésének, azt közölte, hogy a megyében több alvállalkozó jelezte, a szakvéleménynek köszönhetően már ott tart az ügyük, hogy azok a beruházók, akik nem voltak hajlandók fizetni, keresik a megegyezési lehetőséget velük.
 
Kérelmet a helyi kereskedelmi és iparkamaráknál lehet beadni, a TSZSZ-ről részletesen pedig itt lehet tájékozódni.   

.