Érdekes, de kevésbé ismert múzeumok és piacok Londonban

2011.08.22. 16:41

Képek Londonról.

 

Az olvasóknak nem kell izgulnia, nem kap egy tízezredik leírást a Towerről vagy a Buckingham Castle-ről. Van viszont néhány tippünk azoknak, akik Londonba készülnek, valóságosan vagy akár csak képzeletben. A hitelesség kedvéért a helyeket személyesen is bejártuk.

Mikor kiderült, hogy egy hetet töltünk majd Londonban, először úgy tűnt, ennyi időbe minden belefér, ami lényeges, de mikor komolyan nekiálltuk a helyek listázásának, kiderült, hogy ez nagyon nincs így.
 
Így aztán kihúztunk mindent, amit korábban már megjártunk, és hanyagoltuk a harsányan látványos tömegturista közhelyeket is. A felszabaduló időt és energiát a kisebb, de érdekesnek ígérkező múzeumokra és egyéb helyekre szenteltük, olyanokra, melyek lényegüket tekintve angolabbak és londoniabbak, mint elcsépelt társaik.
 
Tudjuk, hogy önkényes válogatásunk csak csepp a tengerben, de talán hasznos azoknak, akik Londonba készülnek és esetleg tudnak egy-két napot szánni a fősodoron kívüli helyszínekre is. És talán fel tudjuk kelteni az érdeklődését azoknak is, akik az internet segítségével akarják felfedezni a világot.
 
Múzeumok
 
Cabinet War Rooms
Helyszín: Belváros, Whitehall
Mennyi idő kell a látogatásra: kb. 1-2 óra
Belépő: 15,95 font
 
Cabinet War Rooms, London
 
A Churchill War Roomsként is emlegetett hely London szívének közepén van, mégis rejtve marad a legtöbb turista előtt. Igaz, különösebb reklámja nincs, és a lejárati ajtó is ügyesen rejtőzködik a király kincstár és a St. James park szomszédságában. Itt, ezekben a bunkerszerű helyiségekben vészelte át a második világháborút Churchill és csapata, innen irányították a katonai műveleteket. Mikor vége lett a háborúnak, a helyet bezárták, de úgy hagytak mindent, ahogy az utolsó napon volt. Most ezt lehet megnézni. Mivel a látvány önmagában – hálószobák, térképszoba stb. – ugyan érdekes, de egyben meglehetősen puritán lenne, kiegészítették egy Churchill Múzeummal is. Az angolok máig rajonganak az egykori háborús miniszterelnökért, és ez a rajongás meg is látszik a múzeum anyagán. Churcill életének szinte minden napjáról megtudhatunk valamit. A múzeumban a jegy mellé ingyenes elektronikus „audio guide” is jár. Magyarul sajnos nem tud.

 
HMS Belfast
Helyszín: a Temze déli partja, szemben a Towerrel
Mennyi idő kell a látogatásra: kb. 2-2,5. óra
Belépő: 13,50 font
 
HMS Belfast, London
 
A Belfast a második világháború egyik legnagyobb hadihajója volt, amely szerencsésen túlélte világégést, ami után még megjárta a koreai háborút is. Az angolok – a rá jellemző praktikus gondolkodással – nem olvasztották be a monstrumot, hanem leparkoltak vele a Temzén, szemben a Towerrel. Mivel a folyón nem ritkák a hajók, első látásra nem is tűnik kakukktojásnak a jószág. Viszont ha bemegyünk, garantált élményben lesz része azoknak, akiket érdekel a technika vagy a történelem.
 
A Belfast bejárása azért szokatlan élmény, mert nem egy múzeumban járunk, amely bemutatja, milyen egy hadihajó, hanem magán az egykori, sokat látott hadihajón. Bár csak a hajó egy töredéke áll nyitva a látogatók számára, ez a töredék is alaposan megtornáztat. Ha egyszer elkezdünk járkálni a fedélzetek és a helyiségek között, képtelenek vagyunk abbahagyni, és látni akarunk mindent, a krumpliraktártól kezdve a fogorvosi szobán át a gépházig. Az egyik ágyútoronyban 5-8 perces ízelítőt is kapunk, milyen is lehetett az, amikor a hajót a rendeltetésének megfelelően használták.

 
Geffrye Museum
Helyszín: Hoxton, Észak-London
Mennyi idő kell a látogatásra: kb. 1 óra
Belépő: Ingyenes
 
Geffrye Museum, London
 
A londoni múlt egy apró, de mégis látványos szegletét mutatja be a már külsejében is roppant angolos Geffrye Museum. Az egykori idősek szegényházának alsó szintjét úgy alakították ki, hogy szobáról-szobára haladva végigkövethetjük, hogyan változtak a tipikus angol szobabelsők.
 
Az első szoba az 1600 körüli állapotokat tükrözi, míg az utolsóban már Sony-tévé van. A főleg a nők fantáziáját megmozgató időséta (lásd kosztümös angol tévéfilmek) arra is jó, hogy hasonlítgassunk, például angol középosztály-szobabelsőket a magyar történelmi évszámokkal: kiderül, hogy a két ország közötti szakadékot még annál is sokkal nehezebb áthidalni, mint gondoljuk.
 
Az épület mögött múzeumjellegű kertek vannak telepítve, harmonizálva a belső enteriőrrel. Ezek szintén ingyen látogathatók.

 
 Museum of London Docklands
Helyszín: West India Quay, Canary Wharf (Docklands)
Mennyi idő kell a látogatásra: 1-2 óra
Belépő: Ingyenes
 
A Museum of Docklands
A Museum of Docklands
 
A hely nemcsak a múzeum miatt ér meg egy kis kitérőt. A dokkok vidéke egykor London sok pénzt hozó, de kőkemény helye volt, hogy mára az üzleti világ egyik központjává váljon. És hogy megint csak sok pénzt hozzon. A második világháború után a dokkokat a városon kívülre paterolták, a helyszínen hatalmas ingatlanfejlesztések történtek, és mára afféle második City jöjjön létre. Az üveg-felhőkarcolókban pénzintézetek, újságok főhadiszállásai költöztek. Ha felülünk az épületek és a mesterséges tavakká szelídített dokkok között kanyargó DLR-re (Docklands Light Railway), egy különös, számunkra csak a filmekből ismert világból kapunk ízelítőt.
 
Canary Warf
Canary Wharf
 
Ebben a környezetben, egy egykori raktárban alakították ki a környékről szóló múzeumot. Ne lepődjünk meg a háromszintes kiállítótér nagyságán, a kiállított anyag gazdagságán: az angolok nagyon ügyesen és érdekesen tudják tálalni az apró dolgokat is. A dokkok 2000 éves történelme ráadásul nem is apróság, lévén ez pár négyzetkilométer tette az országot hatalmas világbirodalommá, így a Docklands nem egyszerűen az ipari vagy hajózási múlt szimbóluma, hanem sűrítménye az angol történelemnek, annak minden vonzó és taszító alkotórészével egyetemben.

 
Freemasons’ Hall
Helyszín: Holborn, néhány utcányira a Covent Gardentől
Mennyi idő kell a látogatásra: kb. 1 óra
Belépő: ingyenes
 
Freemasons Hall, London
 
A szabadkőművesek londoni csarnoka mint helyszín meglehetősen titokzatosan hangzik, és eme titokzatosság be is igazolódik, ha nem is pontosan abban a formában, ahogy a látogató várja. Tekintélyes méretű, furcsa alakú építmény az 1786-ban alakult United Grand Lodge of England (egyesült angol szabadkőműves nagypáholy) központja.
 
Belépő nincs, fotózni viszont nem lehet. A bejáratnál látogatókitűzőt kapunk, az emeleten ki kell tölteni, milyen városból (országot nem kérik) és milyen páholyból érkeztünk (ezt kihúztuk). Ezután megnézhetjük a könyvtárat és a tornaterem nagyságú múzeumot, ahol megannyi tárgyat találunk a vitrinekben.
 
Aki arra számít, hogy a múzeum fellebbenti a fátylat a szabadkőműveseket övező misztikumról, az csalódni fog, ahhoz túlságosan is konkrétak a tárgyak. Így ha valóban értékelni akarjuk az itt látottakat, célszerű, ha már otthon rákészülünk alaposan a dologra. Aki akar, csatlakozhat az ingyenes tárlatvezetéshez, ami nagyjából a kiállítás szellemében történik. Az angol nyelv finomságai iránt fogékonyak extra szolgáltatásként rácsodálkozhatnak az idegenvezető cockney akcentusára is.
 

 
 
Piacok
 
Camden Lock Market
Helyszín: Camden, Észak London
Mit vehetünk: normális ételek, egyedi ékszerek, érdekes szuvenírek, ruhák.
 
Camden Lock Market
 
A jól informált turista már nem Hugh Grant és Julia Roberts szerelmének nyomdokait (Sztárom a párom, 1999) kergeti a Notting Hill-i Portabello Road piacán, hanem Camdenbe metrózik ki. A bohém hangulatú városrész az utóbbi időben igencsak népszerű lett a londoni partyzók, a piackedvelők és a turisták körében. Vigyázat! A területen két piac is található. A „Camden Market” feliratú hely a főutcán van, és néhány jópofa pólón kívül főként kommersz dolgok találhatók is. Ha egy kicsit tovább sétálunk, a vasúti felüljárónál, az út két oldalán húzódik a Camden Lock Market. Nevét a Londont átszelő csatornán kialakított zsilipről kapta, amely önmagában is látványosság. Ennek a partján van a piac, ami nemcsak kézműves-termékekben erős, de mérsékelt áron nagyon jókat lehet enni a legkülönbözőbb népek konyháiból. Londonban meg kell becsülni az ilyen helyeket.

 
Broadway Market
Helyszín: Hackney, Észak-London
Mit vehetünk: házi sütésű pékárú, érdekes ételek, ruhák, használt könyvek
 
Broadway Market, London
 
A helyet Londonban élő ismerősünk mutatta meg, mint olyant, amely még szinte érintetlen a turisták előtt. A hely a bevásárlás mellett egyféle agóraként is funkcionál a környéken élő multikulturális lakosság számára. Az apró Broadway Market London emberi arca, melyet alapjáraton szinte teljesen eltakar a világvárosi lét és a tömegturizmus. A piacon nagyjából ugyanannyiba kerül egy kávé, mint az Oxford Streeten, de olyan közegben isszuk meg, ami miatt mégis egész életünkben fogunk rá emlékezni. Itt végre vásárolhatunk házilag sütött igazi kenyeret, német kolbászt vagy meglepően finom angol édességeket. Az élelmiszerek mellett a felhozatal meglehetősen széles spektrumot ölel át, a retro ruháktól kezdve a bakelit lemezeken át a biciklikig. Vigyázat, a piac csak szombatonként üzemel!

Folytatás >>>>
 
.