Fejlesztik a vízierőművet Ikerváron

2011.12.01. 11:22

Kevesen tudják, hogy egy Vas megyei településen épült az ország első vízi erőműve.

Négyszázötvenhat millió forintos beruházással, a Környezet-, és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán elnyert 228 millió forintos uniós és hazai támogatása mellett fejlesztik az ikervári vízierőművet - közölte a Szombathelyi Vízierőmű Kft csütörtökön az MTI-vel.

A projekt célja, hogy lecseréljék a duzzasztómű elavult berendezéseit és korszerűbb, könnyen üzemeltethető üzembiztos berendezésekkel váltsák fel azokat.

A fejlesztés eredményeként a jövőben folyamatosan az ökológiai szempontból szükséges előírt vízmennyiséget tudják majd továbbjuttatni a Rábába.

Az Ikervári vízierűmű

A projekt megvalósulását indokolja, hogy az eddig üzemelő berendezéseket 1900-ban helyezték üzembe és azóta folyamatosan üzemeltek. Az 1950-es, 1960-as években a fa zsilip kapukat acéltáblákra cserélték és a rendszer villamosítása is megtörtént. A zsilip kapuk idővel teljesen korrodáltak, a vízzárást nem biztosították megfelelően. A villamos-, illetve gépi berendezések korszerűtlenné váltak. A vízépítési műtárgyak felújításra szorulnak.

A vízerőmű létesítményei közül 2011-ben elkészült egy 5,5 köbméter maximális víznyelésű turbinaház és beépítettek egy 160 kW teljesítményű generátort is.
A beruházásnak köszönhetően részben már elkészült a halak átjutását könnyítő hallépcső is, amelyet azonban végleges formájában csak jövőre építenek majd ki.

Az ikervári vízerőmű

Az Ikervár mellet a Rába folyó egy külön csatornáján épült meg Magyarország első vízerőműve.

A Batthyány család 1896-tól kezdte meg az építkezést és 1900-tól mind a mai napig elektromos áramot termel. Kezdetben közel 600 kW-os teljesítményű olasz gyártmányú gépek, még egyenárammal látták el a környező településeket, ill. ez szolgálta ki majd Szombathely és Sopron áramigényét is.

Ennek az erőműnek köszönhetően Ikervár lett első elektromos rendszerrel ellátott falu Magyarországon és az ikervári Batthyány- kastélyban előbb gyúltak ki az elektromos lámpák, mint a bécsi Schönbrunnban!

Majd 1925-ben végrehajtott rekonstrukció (új Ganz gyártmányú Francis-turbinák és generátorok) során áttértek váltakozó áramra, mely teljesítménye már 1540 kW-os. A gépházban ezekből egy-egy darab működőképes állapotban bemutatás céljából megőrzésre került.

1995-ös privatizáció során újabb korszerűsítés történik, mely során svéd turbinák és generátorok kerülnek beépítésre 2280 kW teljesítménnyel.

Az épület és kapcsolódó berendezések egy ipartörténeti emlékhely, mely fontosabb helységei látogathatóak.  Forrás: Wikimapia
 

 

.