Ennek a szombathelyi egyetemen is örülni fognak

2015.12.28. 16:54

A kormány döntése értelmében három lépcsőben a teljes oktatói-kutatói kör bére nő a felsőoktatásban, első lépésként 2016 januárjától 15 százalékkal.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány döntését ismertetve november elején elmondta: a januári 15 százalékos növelést 2017-ben és 2018-ban is 5-5 százalékos béremelés követi. Összességében - a korábbi emelést alapul véve - így 27 százalékos növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár tájékoztatása szerint a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes egészében a költségvetés állja. 2015. októberi adatok szerint mintegy 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése.

Az egyetemi tanárok bére

  • 2015-ben 437 300 forint,
  • ez 2016 januárjában 503 ezer forintra,
  • 2017 januárjában 528 ezerre nő, é
  • s a 2018-as emeléssel eléri az 554 ezer forintot.

Adjunktusok esetében

  • a mostani 218 ezer forintos bér 251 ezerre,
  • majd 2017-ben 264 ezerre,
  • 2018-ban 277 ezerre nő.

A tanársegédeknél

  • a 174 900 forint 201 ezerre,
  • 2017-ben 211 ezerre,
  • majd 2018-ban 221 ezer forintra emelkedik.    

A felsőoktatási államtitkár elmondta, hogy

a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg,

amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén 5 milliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés 1 százaléka.

.