Csökkent a Fidesz, nőtt a Jobbik és az LMP népszerűsége

2014.11.10. 17:59

Csökkent a Fidesz-KDNP és nőtt az LMP, illetve a Jobbik támogatottsága - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel. Mint írták: a reprezentatív felmérést november 3-7. között készítették 1000 ember telefonos megkérdezésével.

    Az internetadó elleni "látványos tiltakozási akció" a pártpreferenciákon is érezhető: az önkormányzati választás után, október 14-17. között készült felmérésben még a teljes népesség 32 százaléka szimpatizált a Fidesz-KDNP szövetséggel. A tiltakozást követően és a tervezett különadó visszavonása után, november 3-7. között gyűjtött adatok szerint viszont a kormánypártok támogatottsága enyhén, hibahatár környékén 29 százalékosra csökkent.

    Valamennyit erősödött a többi ellenzéki párt is - derült ki a felméréshez mellékelt ábrából: az MSZP az első, októberi mintavételkor 6 százalékon állt, novemberben pedig egy százalékot erősödött, a Demokratikus Koalíció (DK) is hasonló értékeket mutatott, 5, majd pedig 6 százalékon állt a teljes népességen belül. Az Együtt-PM viszont mindkét felmérés során 1 százalékon állt.

    A potenciális szavazók között a Fidesz-KDNP támogatottsága az októberi 43 százalékról 40 százalékra csökkent, míg a Jobbiké 25-ről 26 százalékra nőtt. Csökkent az MSZP támogatottsága (12-ről 9 százalékra), stagnált a DK-é (11 százalék) és emelkedett a biztos szavazók között az LMP-sek aránya (5-ről 8 százalékra), illetve az Együtt-PM-é is (2-ről 4 százalékra).

    A kormánypártoktól elfordulók ugyan nem váltottak pártot, de a korábbi rejtőzködők egy része kisebb mértékben a Jobbik és az LMP felé fordult. Ezt mutatja, hogy a Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 11 százalékról 14 százalékra, az LMP támogatottsága pedig azonos bázison 3 százalékról 5 százalékra emelkedett - tudatta a Nézőpont Intézet.

    A cég a fentieken túl egy másik kutatás eredményeit is közölte, amely szerint mind a politikai, mind pedig a gazdasági kapcsolatot szorosabbra fűzné Németországgal a megkérdezett emberek többsége.

    Az összes megkérdezett 50 százaléka szeretné Magyarország politikai kapcsolatait szorosabbra fűzni Németországgal, míg 5 százalék lazítana rajta. A megkérdezettek 26 százaléka szerint nem kell változtatni, míg 19 százaléka nem válaszolt vagy nem volt véleménye.

    A gazdasági kapcsolatokat még többen (59 százalék) erősítenék, azok gyengítését mindössze 4 százalék tartja szükségesnek. A megkérdezettek 20 százaléka szerint nem kell változtatni, míg 17 százaléka nem válaszolt vagy nem volt véleménye.

    "A magyarok németbarátsága nem véletlen, hiszen rengeteg német cég ad munkát honfitársainknak" - fűzte hozzá a Nézőpont.

.