Csapjunk rosszkedvet a rossznak, űzzük el a múlt rossz szellemeit, hogy helye legyen a jóknak - szólította fel Kovács Ferenc megyei elnök mulatságra a megyebálon az úri közönséget, amely eleget is tett ennek a kívánságnak. A nemes kezdeményezéshez az ALON is csatlakozott, és a gondűzésből derekasan kivette a részét. Az év embere Garas Kálmán és Lakner László lett.
A megyebál, azóta hogy kilenc éve a Vas Megyéért Egyesület feltámasztotta, most először zajlott a megyeháza termeiben. Szombaton hétóra után érkeztek az első vendégek, de igazi tumultus a ruhatárnál csak nyolc óra előtt pár perccel keletkezett. Ekkor volt abban a különös élményben részünk, hogy egyszerre két Bocskai-öltönyös úr állt mögöttünk sorban: Kovács Jenő, a Vegyépszer helyi főnöke és Németh Zsolt országgyűlési képviselő, Vasvár polgármestere.
A fogadtatás egyébként méltó volt a hely szelleméhez és az alkalomhoz: Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke valamint Majthényi László és Marton Ferenc alelnökök köszöntöttek minden egyes belépőt, akiket aztán Bandi Zoltán, a megyeháza ellátó szervezetének igazgatója örökített meg, hogy miért, arra hajnalban derült fény. Ajándékot is kaptunk, két parányi csupor mézet és egy üveg bort a Ság hegyről.
A megjelentek a körmendi bandérium sorfala között (a notabilitásoknak tisztelegtek is) és a kőszegi borbarát hölgyek és borkirálynők kíséretében vonultak a felsőbb régiókba, azaz a Dísz- és a Címerterembe, már aki oda kapott helyet, mert aki a földszinti Berzsenyi-terembe, az kimaradt ebből az extrából. Merthogy a bál kicsit szegregált volt, három különböző helyszínen zajlott. Aki lentre került, morgott is kicsit, hogy itt a Horváth Maggie, fent meg Zsédenyi Adrienn, szerintem viszont ez direkt mázli, meg az átjárás a szálák között is szabad volt. (A hangulat lent mintha még oldottabb lett volna.)
A vendéglátók figyelmessége megmutatkozott abban is, hogy az elnök és felesége az éjszaka folyamán minden termet végigjárt, személyesen győződni meg arról, hogy jól érzik magukat bálozók. (Vendéglátós a vendéglátó, de ez nem ezért volt stílusos.)
A szervezés a ház ellátó szervezetének feladata volt, amit el is látott becsülettel, azaz a megjelenteket minden földi jóval. Elsőként egy köszöntő itallal, pezsgős-narancsos-sárgadinnye koktéllal, melyből fess kísérőm a koktélcsereszenyét még csak lenyelte volna, ám elhagyhatónak tartotta a narancsot meg a dinnyelikőrt.
Ízléses volt a dekoráció, még a Berzsenyi-teremé is, kicsit féltünk, hová teszik azt a rengeteg éktelen forgácslapból készült asztalt? Valószínűleg a terítők alá tették. Kék-fehér lufik, girlandok, növények, de minden csak ízléssel, mértékkel, eleganciával, a ház adottságait jól kihasználva, ám azt agyon nem csapva egy bál kedvéért.
Kevés volt az igazán fiatal, harminc alatt alig volt résztvevő, leszámítva a kőszegi borbarát hölgyeket és a feketeszemű jánosházi cimbalmos fiút. Nem divat ma már a kisasszonyokat és az ifiurakat bevezetni a társaságba. Lehet hogy ezért, de nem is láttunk rózsaszín, világoskék vagy fehér ruhákat, a hölgyek inkább barna és mélybordó színekben pompáztak, és minden második fűzőfazonban, áttetsző stólával.
A műsor az Ómuzsika Együttes zenéjére a Parais István vezette alapfokú néptánciskolával indult, melynek során megtáncoltatásra került többek között Ipkovich György szombathelyi polgármester és Kovács Ferenc megyei elnök. A talpalávalót a továbbiakban lent a Tromff, fent a Hélios együttes húzta, bár ez a kifejezés inkább a Berzsenyi-teremben koncertező cigányzenekarra illett volna. Ez utóbbi jánosházi alkalmi formáció, ez néha kicsit hallatszott is, de mivel az ember igen ritkán hall cigányzenét, üdítő változatosság volt. A zene volt egyébként az egyik gyenge pont: egyetlen klasszikus báli muzsikát, úgymint keringőt, se bécsit se angolt, polkát, francianégyest sem sikerült hallanunk, de lehet, hogy ezt akkor játszották az egyik helyen, amikor mi épp a másikban voltunk. Ez nem báli, hanem inkább buli, minősítette kísérőm, a megállapodott, konzervatív úr.
Sajnos kicsit egyoldalú volt az információáramlás, csak a Dísztermet kamerázták, így ez látszott a másik kettőben, fordítva viszont nem.
Az év két embere
Az év vasi embere 2006-ban Garas Kálmán fotográfus és dr. Lakner László a Markusovszky Kórház főigazgatója lett. Garas Kálmán művészeti tevékenységért kapta a díjat, (Bartók fesztivál, Capella Savaria, zenészportrék), de ő legalább ilyen fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Répcelak kulturális életének megszervezésében való részvétele legalább ennyire fontos a számára.
Lakner László laudációjában a kórház talpraállítása, az onkológiai központ, a haemodinamikai labor szerepelt, melyet a főigazgató nem csak a saját, hanem az orvoskollégái és az intézmény dolgozói munkájának tulajdonított.
Ez viszont jól jött akkor, amikor Makrai Pál lépett színre, aki a második gyenge pont szerepében tündökölt. Mivel a fickó igencsak kevéssé kamera-, szalon- és színpadképes (hogy jutott eszébe az MMIK-nak meghívni, nem voltak tavaly a városi bálon?), mentünk inkább a cigizni. Egyúttal letudtuk (bár nem az egész estére) a harmadik gyenge pontot, a dohányzóhelyiséget. Ezt a földszinten, a hátsó ajtó előtt lévő, egyébként eredetileg szélfogóként funkciónáló lyukat (melyben két henger alakú klasszikus vonalú hamutartó volt elhelyezve) az este során nevezte a bagós közönség fagyasztónak, hibernálónak, füstölőnek, vesegyullasztónak és hólyaghurulónak, sőt valaki megkockáztatta azt is, hogy pipatórium. Rögtön javasoltuk is, hogy jövőre legyen ilyen, kényelmes karosszékekkel, külön bejáratú pincérekkel. Mivel Bandi Zoli is dohányos ember, erre látunk is némi esélyt. Hacsak addig le nem szokik.
Itt a kapualjban említettük az ellátásunkért felelős úrnak, a negyedik egyben utolsó gyenge pontot: a táncplacc kicsinységét. Megtudtuk: kénytelenek voltak a parkett méretét a belépőt vásárlók számának növekedésével arányosan csökkenteni, és nem volt könnyű az ülésrendet se kisakkozni.
Ezt - látva az asztaloknál folyó, jellemzően kedélyes társalgásokat - mégiscsak sikerült egészen jól megoldani. Például nagyjából egy helyen foglaltak helyet a kórházi orvosok, ám mégsem a főnök, főigazgató dr. Lakner László mellett közvetlenül. Az ültetetők ügyesen csempésztek a nagy intézmények vezetői mellé egy-két potenciális kivitelezőt, azaz építőipari vállalkozót, vagy más derék iparost.
Arra is ügyeltek, hogy még csak egy emeleten se legyen az a politikus, aki a kórházigazgatót és megye volt vezetését kitartóan áztatta a kampányban, valamint szétültették a volt MDF-es politikusokat is, merő tapintatból. Az újságírók maradtak a sajtótájékoztatók helyszínén, a Címerteremben.
Kevés szocialista politikust láttunk, jó néhány megyei intézmény vezetője sem jött el és a hivatali dolgozók közül se taposták egymás sarkát. De így is voltunk vagy háromszázan, ami a tavalyi százhúszas létszámhoz képest jelentős gyarapodást, egyszersmind az új vezetésnek kijáró tisztelgést, magyarán pofavizitet jelez.
A bál egy másik fontos differencia specifikája ugyanis a látni és láttatni (magunkat) gondolat, amely itt valóban megvalósult, hiszen volt elegendő fény, azaz égtek a villanyok. Ez is régi nemes hagyomány, amely mostanság kezd feledésbe merülni.
Egyedül Balázs Ferenc maradt némi homályban, ő egyébként nosztalgiázással kezdte, hogy amikor a Radics Béla a szájával tépte a húrt, akkor nem vérpatront evett, hanem tényleg elvágta az ajkait. Pechje volt annak, aki ekkor épp nem gitárhúrt, hanem tűzdelt vadat harapdált áfonyamártással.
A mi Fecónk némiképp nagyobb sikert aratott az első villamossal, mint a horrorisztikus nosztalgizásával. Nem kéne a továbbiakban Sitkére kitenni a „gyenge idegzetűeknek behajtani tilos” táblát?
Az ételkínálat svédasztalos formációban volt jelen, bár az előzetes ínycsiklandozás ellenére nem kifejezetten csak vasi ételekkel. Szépen fogyogattak a hideg sültek, töltött húsok, pastétomok, bundázott zöldségek, valamint a különböző mártásokban vagy anélkül tálalt gyümölcsös és gyümölcsnélküli roládok, szalonnás hátszíntekercsek, pecsenyék. Nekem legjobban a hideg sültek közül a libacomb, a melegek közül a disznósült ízlett, a dinsztelt káposzta az én ízlésemnek egy kiskanálnyit édes volt, a korhelyleves éjfél után viszont kitűnő.
A borok leginkább a Ságról, illetve kőszegi pincékből származtak a vendégek poharába, utóbbiakat palackos változatban 2-3 ezer forintért kínálták. A nem kifejezetten tájjellegű, de igen jó folyóborok decijét 100 forintért mérték. Pálinkából egy vasi termelő kínált saját portékát, a feketeribiszkésen kívül mindet megkóstoltuk (de csak mert olyan szépen kínálták). Leginkább a kajszibarack jött be. Jól csúszott a vasi sajtokra.
Amikor a nagyteremben kezdett olyan hangulat lenni, amelyről várható volt, hogy vonatozásba fog kicsúcsosodni (nem így történt), akkor gondoltuk először távozásra, majd egy jó félóra múlva, amikor a cigányok is pakoltak, akkor másodszor. A kapu mellett rengeteg fénykép kiterítve, a ház ajándékaképp mindenki hazavihette azt a pillanatot, amikor kezet fogott az elnökkel. Alkalomadtán dedikáltatjuk.