A népszavazás a magyar demokrácia megújítása - Interjú Orbán Viktorral

ALON: Milyen személyes kötődései, emlékei vannak Szombathellyel kapcsolatban?

Orbán Viktor: Miszlivetz Ferencnek sokat köszönhetek még fiatal koromból. Ő itt él és itt is tanít, az előadásai pedig remélhetőleg ugyanolyan élményt nyújtanak a hallgatóknak, mint amekkora hatást ránk gyakoroltak Budapesten, az 1980-as évek második felében. Itt van nem messze a Velem nevű gyönyörű falu, ahol a Rajk László Szakkolégiumnak volt táborhelye, ahol többször is nyaraltunk. Onnan jártunk be Szombathelyre. No és a Hali, amely ellen ifi és serdülőkoromban sok meccset játszottam, és amióta az a méltatlan sors jutott ennek a nagyhírű csapatnak, hogy az NB. II-ben kénytelen futballozni, azóta a Felcsút játékosaként és egyesületi elnökeként is időnként „összeakasztjuk a bajszunkat”.

A rendszerváltás éveiben hogyan képzelte el, hol fog Magyarország 2008-ban tartani?

1990-ben úgy gondoltam, hogy 18-20 év elég lesz ahhoz, hogy Magyarország elérje Ausztria életszínvonalát.

Azzal nagyjából egyetért mindenki, hogy valahol kisiklottak a dolgok. Ha visszatekint az elmúlt húsz évre, rá lehet-e rámutatni azokra a konkrét pontokra, ahol ezek a kisiklások történtek?

A történészeknek majd könnyebb lesz megítélni, hogy hol történtek a legnagyobb hibák. Én minden olyan lépést hibának tartok, amely nem támogatta kellőképpen a magyar gazdaság növekedését. Egy ilyen történelmi léptékű felzárkózás ugyanis csak akkor lehetséges, ha a mi gazdaságunk jóval nagyobb ütemben növekszik, mint azoké, akiket utol akarunk érni. Tehát most is négy százalék feletti növekedés kellene ahhoz, hogy Ausztriát utol tudjuk érni.

Ennek fényében van olyan dolog, amit másként kellett volna csinálniuk 1998 és 2002 között?

Utólag az ember mindenről azt gondolja, hogy csinálhatta volna jobban is. Ugyanakkor méltán lehetünk büszkék sok mindenre: csökkentettük a járulékokat és az adókat, eltöröltük a tandíjat, bevezettük a diákhitelt, elindítottuk a Széchenyi tervet és az otthonteremtési programot.

Évek óta politikai lázban ég az ország. Normális ez?

Politikai lázban csak a politikusok és az újságírók égnek, az ország maga egyáltalán nem. Az emberek mérgesek, csalódottak, és kétségeik vannak afelől, hogy Magyarország fel tud-e tápászkodni még egyszer.

Tegnapelőtt Schmitt Pál Szombathelyen úgy fogalmazott, hogy a végső szót nem március 9., hanem majd az általános választások mondják ki, az eredményes népszavazás egy sárgalap a kormánynak. Mint igazolt labdarúgót is kérdezem: érdemes egy sárgalap miatt ennyit küzdeni?

Ez a népszavazás egyrészt arról szól, hogy az emberek a kormány néhány hazug intézkedését hatályon kívül akarják helyezni, mert nem fogadják el, hogy a kormány egyoldalúan felrúgta a velük kötött társadalmi megállapodást. Ezt történelmi lépésnek tartom, ilyenre még nem volt példa Magyarországon. Március 9. után semmi nem lesz olyan, mint amilyen előtte volt. A kormány elhitette az emberekkel, hogy számukra a demokrácia csak annyi lehetőséget ad, hogy négyévente egyszer elmehetnek szavazni, és két választás között csak annyi a dolguk, hogy eltűrjék a kormány megszorításait, hazugságait és sarcait. A népszavazás tehát arról is szól, hogy az emberek most először mutathatják meg, hogy a két választás között is megvan arra a békés, alkotmányos eszköz, hogy kezükbe vegyék az ország jövőjének alakítását. Ezért a Szociális Népszavazást a magyar demokrácia megújítása első lépésének tartom.

A három kérdéssel annyit foglalkozott a politika és a sajtó, hogy nem biztos, hogy érdemes sokadszorra belemenni. Mégis néhány gondolat. Például hogy a Fidesz hatalomra jutása után eltörölte a tandíjat és megkönnyítette a felsőoktatásba való bejutás lehetőségét, ugyanakkor ez azzal is járt, hogy sok olyan diák is főiskolára, egyetemre bekerült, akik képességeinél fogva nem oda valók. Nem lett ez akkor elkapkodva?

A tandíj eltörlése pont azt jelenti, hogy a tehetséges fiatalok megkapják a lehetőséget a továbbtanulásra. Pontosan a tandíj az, ami csökkenti a felsőoktatás színvonalát, hiszen miatta szegény családokból származó tehetséges fiatalok tíz- és százezrei esnek el a továbbtanulás lehetőségétől. A felsőoktatási rendszer egyébként valóban átalakításokra szorul, de a tandíj bevezetése, a pénzkivonás, vagy a diákok számának csökkentése nem a helyes irány. Egyébként Nyugat-Európában egy nemzedéknek 40-44 százaléka jut el főiskolára, egyetemre. A rendszerváltoztatás korában ez az arány Magyarországon tizenegynéhány százalék volt, a polgári kormány ezt 39 százalékra növelte.

A felsőoktatási intézményeket Magyarországon leginkább a bevételek generálása vezérli. A sokat hangoztatott egyetemi autonómia miatt az állam nem szólhat bele a működésükbe, ugyanakkor adóforintokból működnek, állami feladatokat látnak el. Nem merült fel – még ha csúnyán hangzik is – ennek az autonómiának az átgondolása?

Az egyetemek autonómiáját az alkotmányos rend szavatolja, a kormány ebbe nem avatkozhat bele. Ugyanakkor vannak olyan befolyásolási eszközei, amiket bátran használhat, de ez semmiképpen nem érintheti a tudomány és az oktatás szabadságát.

Amikor Önök voltak hatalmon, 1998 és 2002 között, nem került sor az egészségügy érdemleges átalakítására.

A jelenlegi kormány és a polgári kormány egészségügyi politikája között az az egyik legfontosabb különbség, hogy mi folyamatosan kikértük a szakma véleményét, intézkedéseinkről folyamatosan egyeztettünk velük. Ennek alapján adtuk az orvosok tulajdonába a háziorvosi praxist, a gyógyszergyártókkal és forgalmazókkal pedig olyan megállapodást kötöttünk, ami megakadályozta, hogy az inflációt meghaladó mértékben emelkedjenek a gyógyszerárak. Kórházakat és mentőállomásokat fejlesztettünk, sürgősségi ellátó intézményeket építettünk. A fokozatos átalakítás hívei voltunk, ugyanis ezt a munkát csakis az orvosok, ápolónők, egészségügyi dolgozók és érdekképviseleti szervezeteik bevonásával lehet eredményesen elvégezni. Aki e nélkül próbálkozik, az csak káoszt és emberéleteket követelő fejetlenséget idéz elő.

Honnan lehet plusz forrásokat bevonni az egészségügybe?

Magyarországnak azt kell elérnie, hogy nemzeti összterméknek legalább akkora hányadát fordítsa egészségügyre, mint például Ausztria, vagyis 8-9 százalékot. Ma ez a szám valahol 6 és 7,5 % között mozog. A jelenlegi kormány százmilliárdokat vont ki az egészségügyből, alapvetően veszélyeztetve annak működőképességét. Ezt a pénzt vissza kell adni.

Ha hatalomra kerülnek, mik lesznek az első konkrét intézkedések?

Minden lépésünk egy irányba fog mutatni: a cél a gazdasági növekedés megindítása. Adó- és a járulékcsökkentés, a költségvetési kiadások reálértéken történő befagyasztása, a bürokrácia és a korrupció visszaszorítása: ha ezeket az intézkedéseket egyszerre hozzuk meg, akkor a gazdaság növekedése a pénzügyi egyensúly romlása nélkül indul meg.

A korrupciót hogyan lehet visszaszorítani?

A fő szabály, hogy felülről lefelé és belülről kifelé kell haladni. Ismerjük azokat az ügyeket, melyeket ki kell vizsgálni - itt van most például a MÁV Cargo esete. Ami megtörtént, az megtörtént, de nem maradhat következmények nélkül. Emellett be kell zárni azokat a kiskapukat, melyek azért vannak, hogy a kiváltságosok azokon besurranhassanak, gondolok itt a közbeszerzési törvény hiányosságaira és az állami gazdálkodás bizonyos momentumaira. A magyar társadalom tudja, hogy hogyan kellene visszaszorítani az elburjánzott korrupciót, csak nincs olyan kormánya, amely ezt végrehajtaná.

El vagyunk foglalva saját kis ügyeinkkel, arról kevesebbet beszélünk, hogy nemcsak Magyarországnak, de az egész földrésznek a jövőben hatalmas gazdasági, kulturális és népesedési kihívásokkal kell szembenéznie. Mint az Európai Néppárt alelnökét kérdezem: ez ügyben történik valami európai szinten?

A provincializmus mindig fájdalmas. Ha pedig a magyar közélet állapotát, témáit Csehországgal és Lengyelországgal hasonlítjuk össze, akkor a kép még fájdalmasabb. Ég és föld. Holott a világnak olyan fontos kérdései dőlnek most el, melyek különösen izgalmassá teszik életünket. Az egyik ilyen izgalmas kérdés, hogy a demokratikus vagy az antidemokratikus kapitalizmusok kerekednek-e felül a világban. Ez utóbbiak – mint például Kína vagy Oroszország – emelkednek, és előrejelzések szerint gazdaságilag urai lehetnek a világnak. A nagy állami – például arab és kínai - pénzalapok megjelenése azt jelenti-e, hogy a nemzetek ismét egymás alá és fölé rendelődnek majd? Lesz-e olyan családpolitikai fordulat Európában, amely megmenekít bennünket a tömeges népvándorlástól? Tele van a világ izgalmas és rendkívül fontos kérdésekkel, mi pedig itt a hazugság politikájában vergődünk. Elég lehangoló.

Az utóbbi napokban Szombathely közéletét a töredékszavazatok ügye borzolja. A helyi Fidesz új választásokat akar. Lesz-e ez ügyben valamiféle hivatalos országos Fidesz-álláspont?

Majd Szombathelyen eldöntik, hogy a szombathelyi közéletnek mi áll érdekében. Az biztos, hogy a felelős döntésekhez szükséges erkölcsi alap nélkül nem lehet irányítani sem egy országot, sem pedig egy várost. Ettől a bizalmi válságtól szenved ma Magyarország, és azt kívánom Szombathelynek, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe. Hogy ez pontosan milyen lépéseket igényel, azt az itteniek bölcsességére kell bízni.

Miközben a terem előtt vártunk, hallottuk, hogy milyen intenzív ez a mostani országjáró körút. Feltehetően nem sok szabadideje van, de amikor van ilyen, akkor mit csinál?

Alszom. A mi szakmánknak van egy sajátossága: állandóan forog az agyunk, nincs szabadidő, nincs szabadnap, különösen most, a Szociális Népszavazást megelőző három hétben. A legjobb az, amikor teljesen ki tudok kapcsolni, a megoldás pedig a villanyoltás és az alvás.