A bécsi Temetkezési Múzeum

alon

2014.10.19. 09:55

Az osztrák főváros egyik legkülönösebb turistalátványosságára 800 millió forintot költöttek. A koporsókat egyelőre nem lehet kipróbálni.

Új helyen, a Központi Temetőben várja a látogatókat Bécs egyik legkülönlegesebb kiállítóhelye, a Temetkezési Múzeum. A költözés nyomán új kiállítási darabokkal is gazdagodott a bécsi temetkezési szokásokat bemutató tárlat.

Alig tíz hónap zárva tartás után ismét tárt kapukkal várja az érdeklődőket a bécsi Temetkezési Múzeum, amely a Központi Temető (Zentralfriedhof) 2-es ravatalozójának alagsorába költözött. A 300 négyzetméteres kiállítótér kialakításakor a tervezőknek szigorú műemlékvédelmi előírásokat kellett szem előtt tartaniuk, a beruházás összesen 2,5 millió euróba (kb. 800 millió forint) került.

 

A tematikailag és metodikailag egyaránt felfrissített állandó tárlat kétszázötven kiállítási tárgy mentén mutatja be a bécsi temetkezési szokásokat a 18. század végétől egészen napjainkig. Így látható például díszes szarkofág, II. József császár idejéből származó csapóajtós koporsó és növényi rostokból készült modern „cocoon” is.

 

Az urnák palettája az augarteni porcelántól a ma divatos do-it-yourself faurnáig terjed, amelyet a hozzátartozók maguk díszíthetnek ki.

 

A kiállítás anyagának egy jelentős részét – szemfedőket, halottaskocsikat, a sírásók egyenruháit, a császári temetésekkor használt címereket – a múzeum korábbi helyszínéről hozták át, akárcsak azt a keskeny tőrt, amellyel a 18. században külön díjazás ellenében szíven szúrták a halottakat, nehogy élve temessék el őket. A halál beálltát ugyanis sokszor nem orvos állapította meg, ráadásul akkoriban még nem is tudták olyan biztosan megállapítani, hogy a semmire sem reagáló beteg valóban elhunyt-e. Éppen ezért 1797-ben császári rendelet írta elő, hogy a nyitott koporsóban elhelyezett holttestek csuklójára egy madzagot kell erősíteni, amelyet a legközelebb lakó személy – vagyis a sírásó szobájába kell vezetni, az úgynevezett Rettungsweckerhez. Ha ez megszólalt, a halott feltámadt.

A tárlat új elemeként egy teljes fejezet foglalkozik a temető fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos teendőkkel, egy érintőképernyős adatbázis segítségével pedig az összes adatot le lehet hívni a Zentralfriedhofban található híres sírokról. Akit érdekel, filmek segítségével átélheti híres emberek temetését, vagy népszerű gyászindulókat hallgathat. Szemben a korábbiakkal, az új helyen egyelőre nem lehet kipróbálni a koporsókat.

.