Vas megyei srác nyerte az MR2 költészet napi versenyét

Azt mondja, kevés ideje van a szövegírásra.

Mikor kezdtél el verseket, dalszövegeket írni?

Már kiskoromban is írtam verseket, például a graffitiről: „Színes csiga, sportkocsi, le ne merjék mosatni!” De tulajdonképpen bármilyen téma szóba jöhetett, amit érdekesnek találtam, miközben az utcán jártam-keltem. Emellett a versmondó, illetve irodalmi versenyek állandó nevezettje is voltam, de az általános iskolai lány osztálytársaimnál is lapulhat jó pár szerelmes levél, rímbe szedve. 2009-ben kezdtem el tudatosan szöveget írni az első, metalcore/deathcore zenekaromnak, ekkor még angol nyelven, első éves anglisztika szakos hallgatóként. A szövegeimre egyébként inkább dalszövegként tekintek, mintsem versként, mert a fejemben dallammal együtt születnek meg, habár ebben a formában ritkán jutnak ki onnan. Az MR2 pályázata is épp a vers és dalszöveg közti határ feszegetésének témájából született.

Schönberger Patrik 

Fotó: Facebook

A győztes szöveg:

„Gyere velem, egy fröccsre jó vagy a holdon, hová csak űrhajó megy és csikkel dobáljuk az isteneket ott majd. Mer’ úgyis te vagy aki haza vezet, ha már sokat ittam, de még nem eleget ahhoz, hogy szépnek lássak mindent, tényleg könnyebb itt bent. Könnyebb itt bent néha. Egy baszott nagy űr van a szívemben, sötét is, csillagos is, meg minden és mélyen az androméda ködben ott lebegsz te is a szkafanderben bennem. Nekem nincs kiutam, nincs kiutam innen. A bennem tátongó űr asztronautája vagy.”

Miért jelentkeztél a versenyre?

Nagyon kevés embernek mutattam meg a szövegeimet, ha nem nézzük azokat, amelyek a régi zenekarom dalszövegei voltak. Az együttes feloszlása után nem is volt más csatorna, amelyen keresztül ezeket nyilvánosságra hozhattam volna. Ezért elkezdtem összegyűjteni őket egy blogon, amit nem reklámoztam sehol, csak amolyan tárolóhelyként használtam. Nem tartom magam kivételes tehetségnek, de veszteni valóm nem volt, így amikor láttam a Petőfi Rádió pályázatát, gondoltam, egy próbát megér, túl régóta porosodtak a fiókban a verseim, én pedig mindenképp szerettem volna valamit kezdeni velük, de a slam poetryhez nem éreztem kellő bátorságot.

Mi a győztes „szösszenet” története?

A szösszenet címe „Zavar” volt, mikor még az együttessel játszottuk. Konkrét élményt, életeseményt nem tudok a nyertes szöveghez kötni, egyrészt, mert már több éve íródott, másrészt sokszor én is meglepődök, mert a sötét hangulattal ellentétben én kifejezetten vidám embernek tartom magam. Talán éppen azért, mert az ilyen dolgok kijönnek belőlem. Mint szerzőt, jobban érdekelne az, hogy másoknak mit mondd ez a szöveg, ez nekem is többet árulna el az egész mibenlétéről. Azt hiszem attól jó egy szöveg, ha nem szájbarágós, hanem mindenki maga interpretálja. De ha nekem kéne megfejtenem, azt mondanám, hogy a lírai én egy űrt szeretne betölteni magában, meneküléssel, alkohollal, csak ne kelljen az ott keringő asztronauta céltalan lebegésével szembesülnie – sikertelenül.

Miért pont ezzel a művel indultál?

Az igazat megvallva kilenc szöveget küldtem be, ezekből választott a zsűri. A személyes kedvencem viszont az, ami minden közösségi oldalon a bemutatkozóm:

„Egyszerre vagyok, Salinger magánya, Kafka bogara és Rómeó halála, óriás ledöntő kő a parittyába’ és vagyok még sok minden, de minden hiába.” - Úgy gondolom, ez pont kifejezi azt is, hogy valamelyest hiábavalónak éreztem a próbálkozásokat eddig, pedig van itt valami amit megmutatnék.

Hogyan történik egy-egy szöveg megírása?

Sosem gombnyomásra, tudatosan neki ülve. Leginkább akkor tudok írni, ha valami nincs rendben idebent, így érzem igazán őszintének a végeredményt. Legtöbbször csak azt veszem észre, hogy kering a fejemben egy-másfél sor, és ezek a sorok idővel összeállnak egy egésszé. Egyetlenegyszer építettem pár soros gondolat köré tudatosan koherens szövegvilágot, ez pedig a Stoppos című szöveg kapcsán történt. Rengeteget stoppoltam, legtöbbször Söpte és Szombathely között, próbákra is gyakran így mentem, egyszerűen fogtam a kézenfekvő témát, és belehelyeztem ebbe a végtelenül magányos, galaktikusan hideg képbe, ami egyébként szinte minden írásomra jellemző, de hangsúlyozom, rám, mint Schönberger Patrikra egyáltalán nem. Ez is az egyik kedvencem:

„Az út szélén a hüvelykujjam mutatja az autósoknak
hogy melyik irány volna perpillanat a legfontosabb
hogy odaérjek akárhová ahol nem talál meg senki
a világ végén talán nem kell tovább menni
küldök majd egy képeslapot de nem lesznek rajt tengerek
szobrok, hegyek, épületek, sem integető emberek
hátizsákban az életem köszöni szépen jól van (akkor jól van)
mióta eladtam a szívemet egy “alig-használt” boltban (de hol van?)
valahol bázakerettyénél, nem kaptam érte sokat
átkozódva küldöm tovább az elhaladó autósokat
aztán egy szőke megáll, mellé ülök, szar zene szól egy szar cédéről
vigyél innen minél messzebb, a galaxisnak e széléről
mondom neki ő meg indít, az ablaktörlő táncol
suhanunk az éjszakában ő meg csak viháncol
küldök majd egy képeslapot de nem lesznek rajt tengerek
szobrok, hegyek, épületek, sem integető emberek.”

Fotó: Facebook

Miből nyered az ihletet?

A régi Eleven Hold, Török-Zselenszky Tamás szövegei egészen fiatal koromtól kezdve nagy hatással voltak rám, óriási motivációt adott az írásban. Rendkívüli örömmel tölt el, hogy a nagyon friss, Szombathelyhez köthető Hetedik Ég zenekar Eleven Holdat játszik ismét. Az űr témája is mindig közel állt hozzám, de azt hiszem Dougles Adams klasszikusa, a Galaxis Útikalauz Stopposoknak volt az, ami teljesen belém plántálta ezt a vonzódást.

Te sokáig Vas megyében éltél, de nem is olyan régen elköltöztél a fővárosba. Otthon érzed magad Budapesten?

Nagyon jól érzem magam Budapesten, remek baráti társaságra sikerült szert tennem, akik szintén alkotnak különböző területeken, dolgozok, valamint diploma utáni szakmámat szerzem meg rövidesen. Sajnos a rengeteg egyéb feladat miatt nehezebben tudok írni, és kevesebb az időm is rá, de a dalszövegíró pályázat első helyezése eléggé motivál abban, hogy ismét időt fordítsak a bennem tátongó űr felfedezésére.

Hova tovább?

Terveztem egy kisebb kiadvány kiadását saját költségen, melyben a szövegeim és hozzájuk tartozó illusztrációk szerepelnének, ez utóbbiak tehetséges fiatal grafikus ismerőseim tollából, ceruzájából, - vagy abból, amit használnak ezek a művészek -, de persze költséges lenne nagyobb példányszám előállítása, és a terjesztés sem egyszerű. Nem a hírnévre vágyom, a nevem nem is szerepelne ezen, csak mint „asztronauta”, de jó érzés lenne, ha eljutna emberekhez ez az egész. Mióta nyertem, mindenki a slam poetryt javasolja, de még nem vagyok biztos benne, hogy ebbe az irányba szeretnék elindulni, illetve hogy mennyire van ezen az úton keresni valóm.