Hamarosan kezdődik a Szombathely és Kőszeg közötti autóút tervezése

2016.06.02. 17:06

Amely az osztrák S31-es autóúton összeköttetést jelent majd Bécs irányába.

Ütemesen halad a megyei jogú városokat a gyorsforgalmi úthálózatba bekapcsoló program végrehajtása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Archív - az M86-os

Tasó László elmondta: az október 30-áig kiírt, 112 milliárd forint értékű közbeszerzés alapján már valamennyi esetben megkötötték a szerződéseket, a napokban adják át például Hajdú-Bihar megyében az M32-es út munkaterületét és kezdődik a kivitelezés.

Hozzátette, napokon belül újabb, összesen 431 milliárd forintnyi közbeszerzési kiírás jelenik meg útépítésekre.

Ezek között van például a 67-es út Kaposfüred-Látrány közötti szakaszának felújítása 51 milliárd forinttal, 813-as elkerülő út Győr előtti harmadik üteme, a 471-es út Hajdúsámsont elkerülő szakasza, az M4-es autóút Berettyóújfalu-országhatár szakasza, az M4-M0-s Ceglédről Abony felé tartó szakaszának első üteme, a Budapest-Vác autópálya kiépítése, valamint a Mórahalom és a megyehatár közötti út fejlesztése is.

Tasó László hangsúlyozta: valamennyi közútfejlesztési beruházásnak amelyet erre az évre terveztek, megvan a költségvetési fedezete. 2016-ban 167 milliárd forintot költhetnek hazai forrásból az utak építésére, a következő évben ez az összeg eléri a 287 milliárd forintot, amely mellé legalább 280 milliárd forintnyi uniós forrás is lehívható lesz.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: valamennyi megyei jogú város céljai között kiemelten szerepel a gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés, ehhez pedig jó minőségű utak kellenek.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere elmondta: épül az M86-os, amelynek műszaki átadását október közepére tervezik, onnantól kezdve négysávos autóút vezet majd Szombathely és Győr között. Hozzáfűzte: hamarosan elkezdik az M87-es Szombathely és az országhatár közötti autóút tervezését, amely az osztrák S31-es autóúton összeköttetést jelent majd Bécs irányába.

.