Előzetesbe helyezte a szombathelyi bíróság a három fiatal támadót (videóval)

2016.07.22. 08:03

Egy 17 és két 20 éves fiatalról van szó.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást három fiatal ellen, akik május 28-án éjjel bántalmaztak, fenyegetettek és az értékei átadására kényszerítettek egy 24 éves répcelaki lakost Szombathelyen, a Kálvária utcában - adta hírül honlapján a rendőrség.

Miután a férfi sem a fenyegetés, sem pedig a bántalmazás ellenére nem volt hajlandó az értékeit átadni, a gyanúsítottak átkutatták a nadrágjának zsebeit, majd elvették a pénzét, a telefonját, a karóráját és cigarettáját is.

A nyomozók az eljárás során beazonosították a támadókat, akiket elfogtak, majd előállításukat követően gyanúsítottként kihallgattak. A 17 éves sorokpolányi, a 20 éves gyanógeregyei és az ugyancsak 20 éves nemeskoltai férfi részletes beismerő vallomást tett.

A gyanúsítottaknál tartott házkutatásokkor a rendőrök csak a karórát találták meg, mert a telefonért már egy másik ház ajtaján kellett a nyomozóknak kopogtatniuk. Azt egy 24 éves sorokpolányi férfitől foglalták le, akivel szemben - gyanúsítotti kihallgatását követően - orgazdaság vétség elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai július 19-én a fiatalokat őrizetbe vették, majd őket a Szombathelyi Járásbíróság 2016. július 21-én előzetes letartóztatásba helyezte.

.