Hende Csaba elmondta, miért szüntették meg a katonák biztosítását

2016.07.04. 17:29

A hortobágyi robbanás után kapott nyilvánosságot, hogy ez történt.

A katonákra korábban megkötött biztosítás a társaságok számára aránytalanul előnyös volt, a honvédelmi tárca költségvetéséből összességében több száz millió forintos többletkifizetést teljesítettek különböző biztosítási konstrukciókra. A biztosítások felmondása pedig nem okozott hátrányt a katonáknak - mondta Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter hétfőn az atv.hu-nak.

Katonai mentőautó a Nádudvar közelében, a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő, volt bombázótérhez vezető úton 2016. július 1-jén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Magyar Idők hétfőn írt arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt szüntette meg a katonák baleset- és felelősségbiztosítását. A jelenlegi szabályozás szerint a Hortobágyon, bomba hatástalanítása közben meghalt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg. 

Hende Csaba az atv.hu-nak erre reagálva mindenekelőtt kifejezte őszinte részvétét az áldozatok családtagjainak, majd elmondta, hogy miért így alakult a katonák biztosítása az elmúlt években. A pontos számok a HM-ben rendelkezésre állnak - mondta. Kifejtette: a hatalmas kiadások miatt kezdeményezte azt, hogy a honvédségi tulajdonú gépjárművek mentesüljenek a kötelező felelősségbiztosítás alól. Azóta a HM közvetlenül áll helyt a honvédségi gépjárművek által vétkesen harmadik személynek okozott károkért - közölte a volt miniszter, megjegyezve: "egyedül ez az intézkedés több mint százmillió forintos megtakarítást jelent évente".

Ezzel együtt - jelezte - kötelezettséget vállaltak a katonákat érintően arra, hogy a korábban a biztosító által fizetett kártérítéseket a jövőben a HM közvetlenül fizeti nekik. Rámutatott arra, a katonák vagyoni és nem vagyoni kárának a biztosítással nem fedezett része korábban is a minisztérium jóvoltából térült meg, a változás tehát annyi, hogy az ő döntése óta már a teljes kártérítésért a HM áll helyt. 

A katonák tehát semmivel sem jártak rosszabbul - hangsúlyozta a volt miniszter -, az adófizetők viszont jobban jártak, hiszen évi több száz millió forint maradt a költségvetésben, és nem került a biztosítók kasszájába. 

Hende Csaba is felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Honvédség és a magyar állam "a kártérítésen felül gondoskodik a hősi halottak eltemettetéséről, valamint méltó módon biztosítja az árvák és az özvegyek megfelelő életkörülményeit is".

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen péntek délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor egy 250 kilogrammos bomba a hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, a balesetben súlyosan megsérült katonát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban ápolják.

A Magyar Idők cikkére reagálva több ellenzéki párt követelte a kormánytól: tegyék kötelezővé a katonák biztosítását.

Hétfői közleményében a HM is azt hangsúlyozta, hogy az eddigi káresetek nagy részében a honvédség által fizetett pénz jóval meghaladta a biztosító által térített összeget. Ezen felül a biztosítónak évente fizetett díj nagyságrendekkel több volt a biztosító által e káresetekre teljesített kárszolgáltatások éves összegénél. Így 2012. január 1-jétől a tárca nem rendelkezik az állománytagokra kiterjedő balesetbiztosítással - tették hozzá.

A minisztérium ezzel együtt leszögezte, hogy a Magyar Honvédség teljes kártérítéssel tartozik az állománytagoknak, így biztosítás hiányában sem éri semmiféle hátrány a baleset által érintett katonát, illetve hozzátartozóját, élettársát. Hozzátették, hogy a Hortobágyon meghalt négy katona hozzátartozóiról a honvédség a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű kegyeleti juttatás mellett gondoskodik.

Benkő Tibor, a magyar honvédvezérkar főnöke (b3) és Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka (b) a Nádudvar közelében, a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő, volt bombázótérhez vezető úton 2016. július 1-jén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ki mit nyilatkozott az ügyben hétfőn?

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra kéri a kormányt, hogy újra vezesse be a Magyar Honvédségnél a katonák felelősség- és balesetbiztosítását.

Vadai Ágnes hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy értékelése szerint a hősi halált halt katonák családjainak alanyi jogon járó juttatás nem kegy és nem szívesség, hanem a minimum, amivel Magyarországnak viszonoznia kell a haza szolgálatát.

Az ellenzéki politikus felidézte, hogy korábban a hősi halált halt katonák családjai automatikusan kaptak juttatást, a felelősség- és balesetbiztosítást azonban Hende Csaba volt honvédelmi miniszter megszüntette. Arra utalva, hogy Simicskó István tárcavezető egyedi elbírálása alapján a hortobágyi tragédiában meghalt katonák családjai több, mint tíz millió forintos juttatást kapnak, megkérdőjelezte az egyedi elbírálás szükségességét.

A Párbeszéd Magyarországért szóvivője azt követeli a kormánytól, hogy a honvédek és a rendvédelmi alkalmazottak biztosítása ne csak opció, hanem minden dolgozó esetében kötelező legyen.

Tordai Bence ezt azt követően írta az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy a Magyar Idők hétfőn arról számolt be: négy évvel ezelőtt megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, így a jelenlegi szabályozás alapján a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg, hogy milyen egyszeri anyagi segítséget nyújtanak a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek családja számára.

Az ellenzéki politikus értékelése szerint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény tavaly elfogadott módosításai több helyen sértik a munkavállalói jogokat és több korábbi fontos pótlékot is eltöröltek. Ezek egyikeként hivatkozott a tűzszerész-pótlékra, amely az érintettek havi illetményének 40-50 százalékát tette ki.

A PM szóvivője felháborítónak minősítette, hogy a honvédelmi dolgozóknak nincs balesetbiztosításuk, s annak kötelezővé tételét sürgette.

Az MSZP értékelése szerint nem lehet egy miniszteri döntés függvényévé tenni a szolgálat közben életét vesztett katonák családjának támogatását, hanem annak összegét a jog erejével kell garantálni.

Harangozó Tamás és Demeter Márta, a párt két országgyűlési képviselője hétfőn közleményben minősítette elfogadhatatlannak, hogy Hende Csaba minisztersége idején megszüntették a katonáknak kötött biztosítási szerződéseket. Mint írták, a katonáknak joguk van tudni, hogy tragédia esetén hátramaradt szeretteik milyen segítségre számíthatnak.

Ha egy katona a haza szolgálata során életét veszti, a magyar államnak erkölcsi kötelessége a segítségnyújtás - emelte ki a két ellenzéki politikus, akik jogi garanciákat követeltek.

 

.