A kormány sok új elektromos töltőállomást ígér

Szombathelyen már van egy kút

2016.08.16. 16:58

Egy százezres nagyvárosban tíz elektromos autó töltőpont is létesülhet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn megjelent 1,25 milliárd forintos keretösszegű pályázatából a tervek szerint megvalósuló ezer új töltési ponttal Magyarország könnyen és nagy megbízhatósággal átjárható lesz elektromos autóval - mondta a tárca gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.

Lepsényi István hozzátette: több mint ezer elektromos autó közlekedik az utakon, és számuk gyorsan nő. Az NGM számításai szerint 2020-ra ötvenezer ilyen jármű fog közlekedni az országban.

Kiemelte: a Jedlik-terv részeként meghirdetett pályázatban minden 15 ezernél nagyobb lélekszámú település önkormányzata létesíthet töltőpontot, egy 20 ezres nagyvárosban két töltőállomást lehet létesíteni a támogatásból, egy százezres nagyvárosban pedig tízet.

Elmondta, hogy a tárca folyamatosan dolgozik a környezetbarát, zajmentes autók elterjedését ösztönző további kedvezményeken.

A fejlesztések támogatásával szeretnék elérni, hogy Magyarország minden nagyobb településén elérhető legyen az elektromos járművek töltése közterületen - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón még hétfőn Budapesten.

A miniszter az elért eredmények között említette, hogy jelenleg több mint ezer zöld rendszámú autó közlekedik az utakon, 2020-ig szeretnék elérni az 50 ezret. Ezt reális célnak nevezte, mivel a járművek árának és az üzemeltetési költségek csökkenésével a folyamat a következő években gyorsulhat. Az NGM ennek érdekében további támogatásokat dolgoz ki, ezek között említette egyebek közt az otthoni töltők beszerzését is.

A zöld rendszámú autók több nagyvárosban, köztük Budapesten, Debrecenben vagy Zalaegerszegen önkormányzati döntés alapján számos kedvezményt kapnak, példaként a díjmentes parkolást emelte ki a miniszter.

Szombathelyen idén január óta működik az első töltőkút; erről itt írtunk részletesen.

A kormány januártól egyszerűsítette a töltőberendezések létesítési és üzemeltetési feltételeit, és számos adókedvezménnyel - regisztrációs adómentesség, vagy cégautó-adó eltörlése - ösztönzi a járművek elterjedését - sorolta. Csaknem 100 töltőpont létesült egy éven belül egy tavaly meghirdetett pályázatból - tette hozzá. 

A fotókon: 1-2. kép: elektromos töltőállomás átadása Zalaegerszegen 2014-ben. Forrás: zalaegerszeg.hu/Seres Péter; 3. kép: az első elektromos töltőpont Szombathelyen. Fotó: szombathely.hu/Benkő Sándor

.