Három napon át négy ország válogatottja röplabdázik Szombathelyen

2016.08.19. 11:17

A magyar játékosoknak a fele sem fogadta el a "behívót".

A szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar női röplabda-válogatott számára a felkészülés egyik fontos állomása lesz a péntektől vasárnapig Szombathelyen sorra kerülő Savaria Kupa - jelentette ki Jan De Brandt szövetségi kapitány.

A szakvezető a rendezvényt beharangozó szombathelyi sajtótájékoztatón ugyanakkor csalódottságának is hangot adott, mivel az általa behívott 24 játékosból csupán 11-en vállalták a szereplést és a közös felkészülést. Az okokat - szavai szerint - a kapitány sem ismeri pontosan, egyelőre keresi a válaszokat, és abban reménykedik, hogy keret még kiegészülhet.

Jan De Brandt közölte, a válogatott így a Savaria Kupán is csak 11 játékossal vesz részt, közülük öten szerepeltek a 2015-ös Európa-bajnokságon, a többiek is tehetségesek, de újoncok.

Liliom Rita csapatkapitány hangsúlyozta: a Savaria Kupa egy rangos nemzetközi torna, amely nagyon jó lehetőség arra, hogy a csapat összekovácsolódjon. Kifejtette, nem készülnek az ellenfelekből, nem latolgatnak különböző taktikákat, hanem a saját játékukra igyekeznek összpontosítani.

A 37. Savaria Kupán a magyar mellett a szlovák, a francia és az osztrák válogatott méri össze a tudását az Aréna Savaria sportcsarnokban, és a kapitány szerint mindhárom csapat megfelelően erős ahhoz, hogy érdemben szolgálja a felkészülést.  

A magyarok ősszel Lengyelországgal, Finnországgal és Észtországgal küzdenek meg az Európa-bajnoki selejtezőben.

Fotó: szombathely.hu/Benkő Sándor

.