Hirdetés

Megtalálták Szombathelyen a közel kétezer évvel ezelőtti amfiteátrum maradványait?

2016.08.10. 09:21

A Savaria múzeum igazgatója szerint nem kizárt.

Hirdetés

A Kálvária-domb ásatásánál római kori leletek kerültek elő - számolt be róla a szombathely.hu.

Anderkó Krisztián ásatásvezető elmondta, hogy a leletek a harmadik-negyedik századból valók. A hatalmas kőtömbök nagy római épületre engednek következtetni.

Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója szerint nem kizárt, hogy a közel kétezer évvel ezelőtti amfiteátrum maradványaira bukkantak. Már az 1955-ben elkezdett ásatás - amelynek egy nagy havazás vetett véget - is igazolta, hogy itt volt a kor legnagyobb közösségi épülete, ahol a többi között a Savaria tartományi üléseket is tarthatták, és itt került sor Quirinus püspök perére is. A róla szóló emlékiratokban is olvasható és beazonosítható az építmény, amit a várossal egy széles egyenes út köt össze, ami lehetne akár a Kálvária út is - tette hozzá a múzeumigazgató.

A széles falak, hatalmas kőtömbök mellett jó állapotban találtak római kori pénzeket, és restaurálás után szinte használható állapotba hozható pecsétgyűrűt is. A négy-ötezer fő befogadására alkalmas közösségi tér észak-déli falmaradványainak megtalálása után a Kálvária-dombon több feltáró árokban folyik a kutatás.

Fotó: szombathely.hu/Benkő Sándor

Galéria

.