Szombathely nyolc helyszínén fejlesztik a csatornahálózatot 2018 végéig

2016.09.19. 18:15

Nézze meg, melyek ezek.

Nyolcszázmillió forintot fordítanak Szombathely belvíz- és csapadékvízvédelmi hálózatának fejlesztésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert forrásból - közölte a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón, amelyen aláírták a nyertes projekt támogatási szerződését.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: Szombathely a TOP forrásaiból 14,5 milliárd forintnyi kerettel rendelkezik 2019-ig, ennek egy részéből, a Városi környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztések pályázat révén valósulhat meg a fejlesztés, amely a csapadékvízvédelmi rendszer fejlesztésére szolgál.

Hozzáfűzte, a beruházás nyolc helyszínen valósul meg, köztük olyan helyeken, ahol a csapadékvíz elvezetése több évtizedes probléma vagy ahol más fejlesztést, például kerékút építését akadályozta a megfelelő vízelvezetés hiánya. 

Fejlesztési helyszínek. Forrás: szombathely.hu

Puskás Tivadar elmondta: a kiviteli tervek már készen vannak, a pénz rendelkezésre áll, októberben kiírják a közbeszerzést, azután megkezdődhet több mint 6800 méternyi csatorna építése, a munkálatok pedig várhatóan 2018 novemberéig fejeződnek be.

Magyarné Vadász Irén, a Magyar Államkincstár Vas megyei igazgatója közölte: a TOP keretében az irányító hatóság a megyében 32 pályázatot írt ki, amelyekre 211 beadvány érkezett be,Szombathely városát 23 érinti.

Kiemelte, közös érdek, hogy a rendelkezésre álló uniós támogatási forrást teljes mértékben le tudják hívni a kedvezményezett önkormányzatok és minél előbb elindulhassanak a fejlesztések.

Hozzátette: ebben segíthet, hogy - mint ebben az esetben is - az elnyert támogatás ötven százaléka előlegként lehívható és a kivitelezés során felhasználható.

.