Óraátállítás: idén ekkor kezdődik a téli időszámítás

2016.10.20. 08:29

Cikkünk végén szavazással: Van értelme az óraátállításnak?

A nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart, így idén

a téli időszámítás kezdete október 30., vasárnap,

ekkor hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órát.

Az óraátállítás kapcsán félévente felvetődik a kérdés, hogy van-e az egésznek értelme. Ezúttal sincs másként.

 

Politikai indítvány helyett a Magyar Tudományos Akadémia bevonásával, tudományos tényekkel alátámasztott tanulmányt kellene készíteni az óraátállítás ügyében Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szerint, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozott a témában.

A főtitkár arról beszélt, ha kiderül, hogy a vállalkozások számára előnyös volna egész évben a nyári időszámításban maradni, “érdemes lépni”.

Hozzátette ugyanakkor, hogy 1980 óta elfogadta a magyar társadalom az évi kétszeri óraátállítást, ezért az eltörlése melletti érveknek “sziklaszilárdnak” kell lenniük.

A lap megkereste a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt-t is, amely közölte, becsléseik az óraátállítással a magyar fogyasztók évente négy-ötmilliárd forintot takarítanak meg villamosenergia költségeikből.

Hétfőn a Jobbik egyik országgyűlési képviselője az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyet a költséghatékony termeléssel és a lakosság mentális egészségének javulásával indokolt. Az indítvány szerint a jövőben a nyári időszámítás lenne a kötelező.

(Híradó.hu)

 
.