Szenkovits Péter írása (teremtuccse.blogspot.hu)
Latinovits Zoltán (1931-1976) csettinthet odafönt, mert amit ő elkezdett, azt a maiak, ifj. Vidnyánszky Attila és társai folytatják.
Szigligeti Ede (1814-1878) Liliomfiát tűzték teátrumi zászlajukra: „Társadalmi Zenebona, Őrsőn, az Úrnak 1848. esztendejében, 56-ban”.
Nép, szín, mű. Népszínmű. Élet. A társadalmi vígjáték (így nevezte Szigligeti) ősbemutatója 1849. december 21-én volt. Makk Károly csapatával pedig 1954-ben forgatta a legendás Liliomfi-filmet.
Vérzivataros időszakokban van a legnagyobb szükség tisztítótűzre.
A legújabb, immár a Szigligeti-Vecsei H. Miklós-Kovács Adrián trió Liliomfiának premierje bő esztendeje volt. Nyáron kiérdemelte a Pécsi Országos Színházi Találkozó különdíját, valamint a legjobb 30 év alatti színész/ek/nek járó Fidelio-díjat. A sikerszéria következő állomása: januárban televíziós kamerák rögzítik – a Budaörsi Latinovits Színházban - a produkciót.
„A szabadság, a játékosság és az ifjúság nevében készült a képmutatás ellenében”, ekképpen fogalmazott Bacsó Péter (1928-2009) filmrendező a sötét ötvenes években bemutatott Liliomfi kapcsán, amelynek az egyik dramaturgja volt.
Ifj. Vidnyánszkyék mai változata ugyanezekről szól. S Kodály Zoltán szavaival: „Csak tiszta forrásból” – önmagukból merít a csikócsapat. Fittyet mutat mindenre, ami hamis, álságos, gonosz, ördögi. Távozz tőlünk előítélet, intolerancia, kivagyiság, gőg! Nézzetek a tükrünkbe emberek!
Mindezt eleganciával, kedvesen-könnyedén teszi a Latinovits-társulat. Nem vet meg és nem néz le bennünket, stikli-betyárokat, akár az ördöggel is kollaborálni képes/kész gazokat, akik mindig, mindenre találunk önmagunkat felmentő magyarázatokat. Nem döngölnek a földbe, nincs bosszú-szándék, szégyenpad. Ám szelíden szinte könyörögnek: tényleg vegyétek már észre magatokat!
Merjetek végre azok lenni, akik ott legbelül vagytok. Nem számít se kor, se nem, se felekezet, semmilyen különbség, semmiféle másság. Társadalmi végképp nem!
Legyen ez álarcmentesített övezet!
A szünetben – miközben zsíros kenyeret majszolhat a nagyérdemű - Vecsei Miklós és barátai arra kérik a nagyérdeműt, énekeljük együtt: A Csitári hegyek alatt… Aztán bele is kezdünk, még jobban összekovácsolódunk, miközben a szemsarkokból valami ereszkedik lefelé. Hát, mi tényleg, itt s így, együtt? Mégis csak létezik ilyesmi!?
Aztán Badacsonyban már nem is érdekes, hogy ő, te, vagy én; itt már nincs ők meg ti sem; mi vagyunk!
Nem erről álmodott egykor Latinovits Zoltán?
Kalandok, tréfák, bukfencek – már a pofára eséseink sem fájnak olyan nagyon; spongyát a kilátástalan, komor korszakainkra; teremtuccse! „A boldogságot legföljebb késleltetni tudják az események, megakadályozni nem” (a Wikipédia a Liliomfiról).
Spolarits Adrea, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Waskovics Andrea, Rujder Vivien, Szabó Sebestyén László, Böröndi Bence, Vecsei H. Miklós (dramaturg, átdolgozó is), Gyöngyösi Zoltán, Figeczky Bence, Dóra Béla s ifj. Vindnyánszy Attila (átdolgozó szintúgy), Kovács Adrien (zenei vezető), Juhász Gabriella (rendezőasszisztens) és Társaik: köszönet, mindenért!
Latinovits Zoltán az 1954-es Liliomfiban, a füredi „plázson” – nem vicc, tessék belekukkantani a filmbe! – ifiúrként, a fűben hasalva-ejtőzve gusztusos sültet falatkázik. A huszadik századi magyar színjátszás egyik legnagyobb egyénisége ma is közöttünk van, hála a Vidnyánszky-csapat teremtő erejének.
Színészkirály urunk, tisztelettel jelentjük: még sincs minden veszve!