Három-három bemutató lesz a Vígszínház nagyszínpadán és a Pesti Színházban a 2026/27-es évadban - jelentette be a teátrum igazgatója online is követhető eseményén pénteken, a Vígszínház 130. születésnapján, május 1-jén.
Rudolf Péter elmondta: a 4-6 ifj. Vidnyánszky Attila, a Cseresznyéskert Alekszandr Bargman, A csárdáskirálynő Mohácsi János rendezésében lesz látható a Vígszínházban.
A Pesti Színházban Fehér Balázs Benő a Két hétfő emlékét, Valló Péter a Bohéméletet, Hegedűs D. Géza pedig a Kék Jázmint rendezi - közölte.
Elmondta: elindult a VígStreamház, az online felületen a Vígszínház archívumából tesznek közzé felvételeket. A folyamatosan bővülő fizetős tartalomban május 1-jétől A revizor, a Mikve, a Hamlet, a Monokli és A Nyugat császára érhető el, míg a Víg125 négyrészes fikciós dokumentumfilm-sorozat ingyenesen nézhető meg.
Az igazgató felidézte: 130 éve, 1896. május 1-jén nyitotta meg kapuit a Vígszínház. Hangsúlyozta: minden négyzetméter, ahol színház születik ünneplésre méltó.
A 130. évforduló fontos megálló. Arra nevel, hogy legyünk alázatosak, hiszen egy csodálatos történet apró epizódjai vagyunk, másfelöl, tartást is ad ez a 130 év - hangsúlyozta.
A hagyományt folytatva a társulat tagjai 130 facsemetét ültettek el a Népligetben idén. Délelőtt a színházban megnyílt az elmúlt 130 év plakátjait és műsorfüzeteit bemutató kiállítás, és egy drámakötetet is megjelentetett a teátrum Az öröklét peremén címmel, amelyben a Házi Színpadon bemutatott kortárs magyar darabok olvashatók.
Rudolf Péter elmondta: az első premier szeptemberben 4-6 címmel a magyar fiatalok kilátásait vizsgálja az érettségi utáni időszakban. Arra tesz kísérletet, hogy az ő nézőpontjukból értelmezze, mit jelent magyarnak lenni. A dramaturgia gerincét nemzeti ünnepeink adják, miközben az elmúlt időszak közéleti eseményeiből is merít az előadás, amelyet ifj. Vidnyánszky Attila állít színpadra.
Az igazgató közölte: decemberben Csehov A cseresznyéskert című darabját mutatják be Alekszadr Bargman rendezésében. "Korszakváltás, új rend formálódása. Van aki ragaszkodik a múlthoz, míg más az újat építené" - mondta a darabról.
Ismertette: 2027 márciusában Mohácsi János rendezésében mutatják be A csárdáskirálynő című művet. Kiemelte: Kálmán Imre zeneszerző első operettjét a Vígszínházban rendezte, de legnagyobb sikere, A csárdáskirálynő vígszínházi bemutatója mostanáig váratott magára.
A Pesti Színház első premierje október elején Arthur Miller Két hétfő emléke című tragikomédiája, Fehér Balázs Benő rendezésében - mondta, hozzátéve: a darab érdekessége, hogy az író egy autóalkatrész-raktárban dolgozott, az ott szerzett élményeiből született a darab. "Humorral és szeretettel mesél az emberi méltóság csendes küzdelméről egy olyan világban, ahol a napi rutin lassan, de biztosan őröli föl az álmokat és az ambíciókat" - mondta a drámáról.
Az igazgató elmondta: decemberben Valló Péter állítja színpadra a Bohémélet című, az opera alapját adó Henry Murger-művet. "Alakjai szeretetreméltó, érzelmes, peches figurák, romlottak és romlatlanok egyszerre, akik az örökös pénztelenség, a mindennapi gondok között is tudnak könnyedek és veszélyesen felelőtlenek lenni" - fogalmazott a darabról szólva.
A Pesti Színház harmadik bemutatójáról elmondta: 2027 márciusában a Woody Allen Blue Jasmine című filmjéből készült színpadi változatot láthatja a közönség, Kék Jázmin címmel, Hegedűs D. Géza rendezésében.
"Jasmine, az elegáns, New York-i társasági hölgy irigylésre méltó élete egyik napról a másikra darabokra hullik. San Franciscóba költözik a húgához, aki mindig mindenben az ő ellentéte volt. Az újbóli találkozás felkavarja mindkettejük életét" - ismertette a darabot.
Kiemelte: a Házi Színpadon magyar kortárs darabok bemutatóját tervezik és a Vígszalonban is több újdonsággal készülnek, ezekről ősszel fognak beszámolni.