Szerszámkészítő képzés indul az LuK Savaria Kft. tanműhelyében

2016.12.16. 16:35

Új képzés indul az LuK Savaria Kft. tanműhelyében, a jövőben szerszámkészítő szakemberek gyakorlati képezését is végzi a cég, a csepregi Nádasdy Tamás szakközépiskola közreműködésével. A felek pénteken az intézményben ünnepélyes keretek között írták alá az erről szóló együttműködési megállapodást.

Fontos lépés ez mindkét érintett életében – ahogy azt a felszólalók más-más szempontból Csepregen elmondták.

Az együttműködés lényege, hogy a Nádasdy középiskolában a következő tanévtől a szerszámkészítő elméleti képzéshez kapcsolódó heti két nap gyakorlati oktatást a diákok már az LuK Savaria Kft tanműhelyében is megkapják.

Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban jelenleg a szakemberhiány a gazdasági fejlődés egyik legfőbb gátja, ezért létkérdés a jó szakemberek képzése, valamint a technológiai színvonal emelése. Utóbbi ugyan Vas megyében „jól áll”, de szakemberek nélkül megtorpan az eddigi kedvező tendencia.

A kamara ezért örül, ha a színvonalas szakoktatási lehetőségek bővülnek a megyében. A csepregi intézmény már eddig is együttműködött a helyi Uniriv Kft.-vel, most az egyik meghatározó Vas megyei céget is a partnerei között tudhatja.

Michael Reinig, az LuK Savaria Kft. ügyvezetője elmondta, mostanra az iskolák is „hajlandóak az efféle együttműködésekre”, ami több szempontból lényeges. Egyrészt fontos, hogy helyben történjen a szakemberek képzése, másrészt a cégek olyan technológiákat alkalmaznak Magyarországon, amelyek világviszonylatban is a legmodernebbek közé tartoznak, így ezekkel meg tudják ismertetni a fiatalokat is.

Szentgyörgyvári Róbert, a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója hangsúlyozta: a Nádasdy a legjobb példa a duális képzésre, a most nyolcadik osztályosoknak pedig azt tanácsolta, használják ki ezt az új lehetőséget, hiszen az LuK Savaria Kft. neve már a képzésben is a minőség garanciája.

Doller Kornél, a középiskola igazgatója felidézte: az intézményben 2012-ben indult a szerszámkészítő képzés. Az LuK Savaria Kft.-vel kötött megállapodás azonban csak szeptembertől lesz élő, amikor az első nádasdys-LuK-s diákok megkezdik tanulmányaikat. Addig viszont a feleknek minél több nyolcadikossal meg kell ismertetniük ezt a lehetőséget – mondta a következő feladatról szólva az igazgató.   

Galéria

.