Hirdetés

Vitanapot kezdeményeztek az ellenzéki frakciók az állami földek eladásáról

2015.10.07

Hirdetés

Az állami földek tervezett eladása miatt parlamenti vitanapot kezdeményezett a három ellenzéki frakció. Az erről szóló dokumentum szerdán került fel az Országgyűlés honlapjára.

A szocialista Gőgös Zoltán szeptember 23-án közölte, határozottan tiltakoznak a 380 ezer hektár állami föld eladása miatt, és mivel a folyamatból kihagyják a parlamentet, vitanapot kezdeményeznek.

A kezdeményezést a szocialisták mellett aláírta 13 jobbikos képviselő és az LMP-frakció öt tagja is.

Az indoklás szerint a rendszerváltás óta egyetlen egy kormány sem merte megtenni az utolsó valóban értékes közvagyon, az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adását. Azt sem lehet pontosan tudni, mire fordítják majd az eladásokból származó több száz milliárdos bevételt - olvasható a dokumentumban.

A kezdeményezés aláírói szerint az elmúlt években már az állami földbérlet-pályázati rendszer is a visszaélésektől és botrányoktól volt hangos, és attól tartanak, hogy a szakminisztériumi apparátus most hasonló rendszerben tervezi értékesíteni a földeket. A tervezett intézkedésekről a nyilvánosságot az országgyűlési képviselők révén tájékoztatni kell, és a vitában fel kell tárni az elhibázott tervezett intézkedések minden lépését, valamint hatását - írták a kezdeményezők.

Vitanapot kezdeményeztek az ellenzéki frakciók az állami földek eladásáról

Illusztráció. Ács Sándorné, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja (j) egy tábla előtt az Élőlánc Magyarországért és az LMP az állami termőföldek eladása elleni tiltakozásul tartott félpályás útlezárásán Kishantos határában 2015. október 5-én. Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)

A házszabály szerint politikai vitát a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének írásbeli kezdeményezésére, az átfogó politikai témakör megjelölésével lehet tartani. Minden képviselő ülésszakonként legfeljebb két politikai vitát támogathat aláírásával.

A politikai vitát az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg - áll a házszabályban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn az állami földek eladása ellen demonstráltak ellenzéki pártok a Kossuth téren.