Hirdetés

Elkezdik a javításokat az M1-es autópályán
MTI

Elkezdik a javításokat az M1-es autópályán

Magyar Közút

2018.03.07. 10:36

Mondjuk nagyon ráfér.

Hirdetés

Az M1-es autópálya mindkét irányán, több szakaszon is nagyfelületű burkolatjavítási munkálatok kezdődhetnek ütemezetten 2018. március 12-től, így az autósok a következő időszakban korlátozásokra, ezzel együtt torlódásra számíthatnak a gyorsforgalmi úton.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén valamennyi lokális burkolatjavítási munkára alkalmas időjárási körülmény mellett végzett beavatkozásokat, hétvégenként és akár éjszakánként is. A tavasziasabb idő beálltával pedig immár lehetőség adódik a tartósabb, nagyfelületű javítási munkákra is.

A tervek szerint az M1-es autópálya bicskei szakaszán, Hegyeshalom irányába, a 46-os és a 60-as kilométer szelvények között indulhatnak el először a nagyfelületű burkolatjavítások március 12-től.  Ezt követően, ezzel párhuzamosan az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán 2018. március 19-től március 22-ig a 68-69-es kilométerszelvények között kezdődnek fix terelés mellett munkálatok,  így előreláthatólag 3 napig az autósok ezen a szakaszon csak egy forgalmi sávon tudnak majd közlekedni. A gépkocsivezetők torlódás esetén az M1-es autópálya komáromi csomópontjánál kihajtva és az 1-es számú főutat használva tudják kikerülni az érintett szakaszt, majd a tatai vagy tatabányai csomópontnál tudnak visszatérni a pályára.

Március 23-tól a 68-as kilométer szelvénytől a 105-ös kilométer szelvényig hétköznaponként 7 és 19 óra között végzik a szakemberek a nagyfelületű burkolatjavításokat. A munkálatokat ekkor már mozgó terelések mellett végzik, időjárástól függően mintegy két héten keresztül.

A Hegyeshalom felé vezető oldalon 2,5 kilométeres szakaszon Biatorbágy térségében, illetve 11,75 kilométeres szakaszon a Herceghalom–Bicske vonalon lesznek sávfelújítási munkák. Ezen beruházás előreláthatóan 4-5 hónapot vesz majd igénybe, ennek pontos ütemezéséről a társaság később ad tájékoztatást. Addig is a fent felsorolt nagyfelületű burkolatjavítási munkák mellett melegaszfalt felhasználásával lokális javítási munkákat is folyamatosan végeznek a cég szakemberei. Szerdán, azaz ma, a Hegyeshalom felé vezető oldalán, Bicske és Tatabánya között, a 39-es és az 50-es kilométerszelvények között számíthatnak az autósok munkavégzésre, ezáltal korlátozásokra és torlódásra.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! A korlátozások és a javítási munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság.

 

.