Szarvasi gyárzár - Közel 400 ember marad munka nélkül

MTI

2019.01.25. 15:36

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszám leépítést, több mint 400 embernek mondtak fel.

A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. munkavállalóinak sorsát, ezért felkérte a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítse az elbocsátott dolgozók mielőbbi elhelyezkedését - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.

    A Pénzügyminisztérium kiemelte, a Békés megyei Kormányhivatal folyamatos kapcsolatot tart a szakszervezettel, illetve a leépítést bejelentő szarvasi vállalattal, emellett mindent megtesz az elbocsátandó dolgozók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése érdekében.
    

A szaktárca szerint a kormányhivatal kész azonnali beavatkozásra a szarvasi cég esetében, az érintett 400 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerőpiaci programokba való bevonással segíthet. 
    

A közleményben felidézik, hogy Békés megyében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat január végi adatai szerint több mint 1200 betöltetlen versenypiaci álláshely volt, csak a szarvasi járásban mintegy 400, ami a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedését nagyban segítheti.
    

A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben - írják a közleményben. 
    

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 22 munkavállalóját azonnali hatállyal átvette egy másik, a cég telephelyén működő vállalat. Emellett a térség mintegy 20 jelentős foglalkoztatója jelezte, hogy készek közreműködni a munkavállalók elhelyezésében. A kormányzat mobilitási támogatásai is könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
    

A Klubrádió január 23-án számolt be a cégtől kapott közlés alapján arról, hogy a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bejelentette a termelés befejezését, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet részben a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott.

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint 400 embernek mondtak fel. Azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalataiknál, és további tárgyalások vannak folyamatban.
    

Nyilvános cégadatok szerint a Szarvasi Fém-Vasipari Zrt. 2017-ben 4,79 milliárd forint nettó árbevételt ért el a 2016. évi 3,76 milliárd forint után. A társaság 2016-ban még 55,89 millió forint nyereséggel zárt, 2017-ben viszont 217,71 millió forint veszteséget termelt.
    

Tavaly április 3-án jelentette be a száz százalékban magyar tulajdonú Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., hogy közel kétmilliárd forintból fejlesztette termelését, a cég az IKEA egyik lámpacsaládjának kizárólagos gyártójává vált a projekt révén.
        

Csébits Ferenc vezérigazgató az akkori sajtótájékoztatón elmondta, a fejlesztéssel közel 200 új munkahelyet teremtenek Szarvason, és arról adott tájékoztatást, hogy a cég az emblematikus Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyárt, utóbbinak 70 százalékát exportálják a világ szinte valamennyi országába. A kétmilliárd forintos beruházási költség körülbelül 10 százalékát pályázati forrásból, 15 százalékát saját erőből, a fennmaradó részt banki hitelből finanszírozták.
        

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A vállalat Magyarország legnagyobb lámpa- és világítótest-gyártó üzemévé vált.

.