Az első negyedévben átlagosan 16 százalékkal emelkedett a fizikai dolgozók órabére egy felmérés szerint.
Idén az első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.
A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint már szinte
A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetőjét, aki kifejtette, a fizikai órabérek átlag feletti emelkedésében komoly szerepet játszik a minimálbér 8 százalékos emelkedése, illetve az is, hogy soha nem látott mértékű a betöltetlen álláshelyek száma, így tovább élesedett a vállalatoknak az elérhető munkaerőért folytatott versenye.
Egyelőre nem látható komolyabb változás, ami azt jelzi előre, hogy az év hátralévő részében is dinamikus bérnövekedésre lehet számítani - tette hozzá a szakember.
A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú magyarországi vállalat mintegy 500 középvezetőjénél idén az első negyedévben 5,2 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt.
Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közleményben arról számolt be, hogy tavaly ilyenkor 4,5 százalékos bérnövekedés volt tapasztalható ebben a körben, ami azt jelenti, hogy középvezetői szinten is felgyorsult a bérek emelkedése.
Ugyanakkor megjegyezte, ebben a körben továbbra is magas, 4 százalék körüli a fluktuáció, ami vélhetően abból adódik, hogy egy munkahelyváltáskor ez a munkavállalói réteg a tapasztalatok szerint akár 20-30 százalékos béremelést is el tud érni.