Hirdetés

Minden cég kap támogatást, aki igényelte

MTI

2020.06.08. 15:19

A tervezett keretet több mint háromszorosára emelte a kormány.

Hirdetés

Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Szijjártó Péter közölte: a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el.

A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyek a támogató szerződésekben eddig 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, a kormány pedig ehhez több mint 170 milliárd forint állami támogatást biztosít. A magyar vállalatok jól használták ki az elmúlt hónapokat - húzta alá a miniszter.

Hétfőn három cég vehetett át támogató okiratot a minisztériumban. A Caadex Kft. 556 millió forintos beruházása 277 millió forint állami támogatást kap. Az OROSházaGLAS Kft. 438 millió forintos beruházása 219 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A SIIX Hungary Kft. 565 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 282 millió forinttal járul hozzá.

A miniszter kijelentette, hogy minden pályázó, és a pályázat jogi kritériumainak megfelelő vállalat megkapja a támogatást a beruházásához.

Kifejtette, munkahelyek csak beruházásokból jönnek létre. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem segélyekre, eladósodásra, vagy kiszolgáltatottságra van szükség, hanem munkahelyekre, az azok nyomán előálló teljesítményre - fogalmazott, hozzátéve: a kormány ezért a munkahelyeket létrehozni képes és akaró vállalatok beruházásainak támogatása mellett kötelezte el magát.

Ismertetése szerint több mint 30 ágazatot képviselő cég kap támogatást ebből a forrásból. Az újabb három vállalat beruházásával 566 munkahelyet véd meg, amihez 779 millió forintnyi támogatást nyújt a kormány.

A vállalatok versenyképességét egyenként is növelni fogják a beruházások, a magyar gazdaság teljesítménye pedig az egyes vállalatok teljesítményéből áll össze - húzta alá, hozzátéve: köszönet illeti a cégeket a beruházási döntésekért, és azért, hogy a válság időszakát panaszkodás helyett arra használták, hogy azt követően minél erősebbek tudjanak lenni.

Szanyi Gábor, a Caadex Kft. ügyvezetője elmondta: családi vállalkozásukkal Baranya megyében dolgoznak, cégcsoportjuk 160 dolgozóval tevékenykedik. Acélszerkezetek és bádogosipari termékek gyártásával foglalkoznak. A támogatásból új acélszerkezet gyártórészleget, szintezőüzemet építenek, további 100 dolgozóval tervezik bővíteni a létszámot.

Tóth István, az OROSházaGLAS Kft. cégvezetője arról beszélt, hogy a cégük üvegipari megmunkálással foglalkozik, több mint 200 dolgozót foglalkoztat. Referenciáik közé sorolta az Infopark D épületének edzett üveghomlokzatát, az MMA aulájának 12 méteres üveggerendáit, most fejezték be a Biodóm kupola alatti őserdő üvegezését. A pályázattal sikerült fenntartani előzetes beruházási terveiket, új eszközöket vásárolnak, miközben nem kell a bérfizetésen gondolkodniuk - mondta.

Saito Yoshihisa, a SIIX Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és európai vezetője örömét fejezte ki, hogy a cég nagykőrösi telephelyen működik már 3-4 éve. Európában már 16 éve vannak jelen, Szlovákiában és Litvániában. Járműipari beszállítóként a járvány kitörésekor csaknem azonnal elvesztették megrendeléseiket, a partnereik leálltak a gyártással. A vállalat a pályázat segítségével felkészül a következő évre, fejlesztéseket hajt végre, megtartva a dolgozókat - közölte. Jelenleg 230 dolgozót foglalkoztatnak, további 200-zal tervezik bővíteni a létszámot.

.