Jelentősen nőtt a magyarok vagyona

MTI

2020.08.29. 14:47

Felértékelődött a hosszabb távú pénzügyi tervezés szerepe.

 Felértékelte a takarékoskodás, illetve a közép- és hosszú távú pénzügyi célok meghatározásának szerepét a koronavírus-járvány, az OTP Bank szakértői szerint egyre többen tervezhetnek majd hosszabb távra is.

 A bank szombati közleményében felidézte: az OTP 2019-es öngondoskodási indexéből még az derült ki, hogy legalább egy hónapra szóló pénzügyi tervet százból 42 hazai bankszámla-tulajdonos készít, öt-tíz éves távlatban azonban ennél jóval kevesebben, százból mindössze 5-en gondolkodnak.

Nyitrai Győző, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatások főosztályának igazgatója a közleményben jelezte, hogy idén az első félévben ügyfeleik aktívabban keresték a befektetési lehetőségeket, az egyszeri, nagyobb összegek és a rendszeres, kisebb megtakarítások esetében is.

A bank emlékeztetett a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, augusztusi adataira is, amelyek szerint az év első hat hónapjában 1929 milliárd forinttal gyarapodott a háztartások pénzügyi vagyona, ezen belül (jelentős részben a hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően) 564 milliárd forinttal emelkedett a lakossági forintbetétekben tartott összeg.

.