Tiszta sor, hogy a globális felmelegedés elméletét csak azért találták ki, hogy lehessen konferenciázni róla. Mert konferenciázni jó.
Kint szakad az eső, arcodba vág a metsző szél, hiába van június, hideg van, mint a rosseb.
A pulóver és a kabát ellenére fáznál is, ha kint lennél az utcán.
De nem vagy kint, mert konferenciázol valahol. Kiszállsz a taxiból, ami a reptérről hozott ide a belvárosba. Ötcsillagos szálloda, a bejáratnál 190 centiméter magas hostessek fogadnak, beljebb tálcán hoznak valami szíverősítőt. Süppedős szőnyegek, elegáns ruhák, kellemes illatok. Odaintesz a többieknek, akik visszamosolyognak, hiszen ismernek, múlt hónapban találkoztatok egy hasonló helyen, egy másik földrészen. Talán Dél-Amerika volt.
A hordár felviszi a cuccodat a szobádba, ami történetesen a történelmi belvárosra néz. Szereted az európai történelmi belvárosokat. Lepakolsz, majd kicsit megdézsmálod a minibárt. Belefér az idődbe és a költségvetésedbe is, hiszen úgyis az intézet fizet mindent. Az intézetnek meg az állam. Vagy akárki.
Az első előadást kihagyod, mert megígérted a feleségednek, hogy megnézed neki azt az édességet, ami a múltkor annyira ízlett neki.
A konferencia unalmas, mint a fene, ugyanazokat az adatokat ragozza mindenki már évek óta, de szerencsére nálad a laptop, elbújsz mögé, így az előadások alatt valahogy eltelik az idő.
A ebédidő két órás, de kell is ennyi, a szálloda igencsak kitett magáért a svédasztallal. Az ételek zömét természetesen a világ másik szegletéről hozták ide, hajón, repülőn, kamionnal.
A te előadásod délután van, rutinból nyomod le, sikered van, mint mindig. A többiek legalábbis tapsolnak a laptopjuk mögül.
A vacsora előtt még van idő egy kis melegvizes áztatásra. A tetőtérben levő jakuzziból – az üvegfalnak köszönhetően – kilátsz a városra, melyet továbbra is vihar tép. Az utcák szinte üresek.
Jó itt bent – sóhajtod, de azért engedsz a kollega csábításának, aki egy pincészetbe invitál. Kis csoportotok taxiba pattan, hogy pár órára keresztül botcsinálta borszakértő legyél, miközben finoman udvarolsz annak a kis szemüveges dán környezetvédőnek, aki már Tokióban is olyan bátorítón nézegetett téged.
A számlát a konferencia részére kéred.
Éjfél is elmúlt, mire – kissé szédelegve, de tele élményekkel - visszaérsz a szobádba. Pár perce kinyitod az ablakot, hogy egy kis friss levegőhöz jussl, de mindjárt be is csukod. Kurva hideg van odakinn.