A győri egyházmegye levéltárában örökbe lehet fogadni régi iratokat

2013.09.23. 19:13

Örökbefogadási akciót indított útjára a győri római katolikus egyházmegye levéltára; a Fogadja örökbe a múltját! nevű akció célja, hogy támogatókat találjanak legveszélyeztetettebb irataik megmentésére.



    Nemes Gábor levéltáros az MTI-nek elmondta: a 2000-es megnyitás előtt nagyon eltérő körülmények között tárolták a levéltár olykor több évszázados iratait. A soproni káptalan mellett Győrben két helyen őrizték ezeket; az egyik tároló a Püspökvártornya alatt, a másik a bazilika orgonája mögött volt, így egyik sem mondható eszményi elhelyezésnek.

    A szakember szerint akár a 25 millió forintot is elérheti az az összeg, amire a legveszélyeztetettebb anyagok konzerválásához szükség volna. Példaként említette, hogy egy anyakönyv újrakötése néha pár tízezer forintból megoldható, a győri Újváros csaknem hatszáz oldalas születési lajstromáét viszont 600-650 ezer forintra teszik.

    Mint mondta, a levéltárban olyan ritkaságok is találhatóak, mint Ászár vagy Tét anyakönyve, előbbiben Jászai Mari, utóbbiban Kisfaludy Károly születésének bejegyezésével. De ritkaságaik között említette azokat a 18. századi lélekösszeírásokat is, amelyek egy-egy település vagy terület aktuális népességi adataiba nyújtanak betekintést.
.