Ideiglenesen Kuttor Attila irányítja a Haladást

2015.04.21. 12:08

De ez néhány napon belül változhat.

 Ideiglenesen Kuttor Attila irányítja a labdarúgó OTP Bank Ligában 14. Szombathelyi-Swietelsky Haladás együttesét, amelynek vezetősége hétfőn bontott szerződést Szentes Lázár vezetőedzővel.

 Illés Béla sportigazgató a klub hivatalos honlapján elmondta, két-három szakemberrel tárgyalnak a jövőt illetően, addig Kuttort nevezték ki ideiglenes vezetőedzőnek. Hozzátette, reményei szerint néhány napon belül eldől, ki lesz a Haladás edzője.

Szentes Lázárt október 21-én, a 11. forduló után nevezték ki a Haladás trénerének, ám az addig is botladozó, akkor 15. helyezett együttes vele sem tudott eredményesen szerepelni: 13 bajnoki mérkőzésen mindössze háromszor győzött és egy döntetlenre volt képes. Az utolsó három meccsén ráadásul úgy szenvedett vereséget, hogy összesen 13 gólt kapott és csak egyet rúgott.



Ne maradj le semmiről! Kövess a Google Hírekben is ›
.