Újabb sajtótájékoztató az új Haladás-stadionról

2013.09.12. 16:09

Hende Csaba miniszter és Vígh László kormánybiztos megerősítette a beruházás elkezdését és az anyagi hátterét.

Közben a szurkolók 43 pontban foglalták össze a stadionépítéssel kapcsolatos véleményüket.

Teljes egészében biztosítja a kormányzat az új szombathelyi tízezer férőhelyes Haladás-stadion, illetve multifunkcionális sportcsarnok megépítésének 9,6 milliárd forintos költségét - hangoztatta csütörtökön a Haladás-pálya gyepszőnyegén tartott sajtótájékoztatóján Hende Csaba honvédelmi miniszter.   

    A térség országgyűlési képviselője ugyanakkor hozzátette, az, hogy  pontosan milyen ütemezésben, milyen műszaki tartalommal és milyen finanszírozással fog ez megvalósulni, nagymértékben függ a következő hetekben elvégzendő előkészítő munkától, egyeztetésektől.

    Szerinte az nem kérdés, hanem eldöntött tény, hogy az építéshez szükséges kormányzati forrás rendelkezésre áll. Mint mondta, a következő lépések egyike, hogy a beruházás lebonyolítása érdekében a város önkormányzatának létre kell hoznia egy száz százalékban városi tulajdonú projektcéget.

    "Javasoljuk, hogy az átláthatóság és ellenőrizhetőség érdekében a projektcég felügyelő bizottságának elnökét a jelenlegi ellenzék adja" - mondta.

    Hozzátette: az elmúlt két hétben a Haladás tizenkét szakosztályával és az egyesület vezetőivel is folytak egyeztetések, ezek alapján az egyesület és a szakosztályok írásba foglalták az igényeiket. Két további sportág, az asztalitenisz és a vívás magyarországi vezetősége is bejelentkezett, hogy részese szeretne lenni a projektnek, jelezve, hogy egy regionális utánpótlás centrumot szeretnének létrehozni Szombathelyen.

    Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos a jelenlegi stadion és a tervezett építkezés helyszínbejárását követő sajtótájékoztatón elmondta: tapasztalatai szerint a szombathelyi sportlétesítményen is látható az a 25-30 éves lemaradás, amely azért következett be, mert az előző ciklusokban az előző kormányok nem költöttek fejlesztésre.

    "Ezek a létesítmények ma már nem alkalmasak arra, hogy a megnövekedett igényeknek és a nemzetközi elvárásoknak, köztük az UEFA követelményeinek megfeleljenek, ezért ezeket fel kell újítani" - mondta Vígh László.

    Hozzáfűzte: kormánybiztosként az a feladata, hogy két-három héten belül ismét a kormány elé vigye a részletesen kidolgozott programot, ennek érdekében már az összes érintettel felvették a kapcsolatot, folyik a munka, amelynek része ez a mostani szombathelyi látogatása is.

    Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: az utóbbi húsz évben nem volt hasonló mértékű beruházás Szombathelyen.

    Mint mondta, a Haladás sportkomplexumának fejlesztése olyan városrész fejlődését fogja eredményezni, amely jelenleg is "Szombathely zöld szíve".

A szurkolók vélemények:

Hétfőn este egyeztették véleményüket a stadionépítéssel kapcsolatban a Hali-drukkerek. Ezt követően Keringer Zsolt, a szurkolói kör elnöke összegezte a szurkolók álláspontját.

1. A tervezés és kivitelezés során a szurkolói érdekképviselet folyamatosan biztosítva legyen.

2. Együttműködési megállapodás legyen kötve a szurkolókkal az esetleges szurkolói részek, helyiségek használata tekintetében. Ezeket csak is a szurkolók hozzájárulásával lehessen üzemeltetésre kiadni (példa: szurkolói pub, szurkolói helyiségek, szurkolói kártya, B-közép helye, jegyárak egyeztetése, címerhasználat stb.).

3. A jelenlegi stadion szerkezeti és egyéb elemeit (szék, fű, zászlótartó stb.) értékesíteni kellene a szurkolók között. A fennmaradó részt pedig akár az Illés Akadémia más pályáin vagy egyéb szombathelyi vagy térségi egyesületnek át lehetne adni.

4. A stadion fejlesztése mellett a tervezésnél a működési feltételek és költségek is legyenek egyértelműen meghatározva.

5. A komplexumban a stadion önálló működtetése is biztosítva legyen. Ez a rendezvények egymástól történő különválasztását is biztosíthatja (pl.: közművek szétválasztása, bejárás, parkolás stb.)

6. A tervezésnél figyelembe kellene venni a megújuló energiahasznosítás lehetőségeit.

7. A parkolási nehézségek miatt javasoljuk megfontolni a jelenlegi teniszpályák "átköltöztetését" a város más területére, ezáltal a parkolás a rendezvényekre megoldott lenne. A mélygarázs kialakítását nem tartjuk jó megoldásnak, ugyanis komoly költségnövelő hatása is van. Arról nem is beszélve, hogy a régészeti munkák miatt akár az építkezés is megállhat.

8. A majdan működtető, a Haladás VSE és a Futball Klub között már az elején legyenek tisztázva a működési feltételek. A centerpályát kizárólag olyan eseményekre lehessen kiadni, amivel nem teszik tönkre a gyepszőnyeget.
9. Az építkezés alatt a hazai mérkőzések rendezésére a javaslataink:

- A jelenlegi stadion ütemenkénti (min. négy ütem) lebontását javasoljuk. Az egyes részek lebontása után pedig ugyanott kezdődjön az új stadionrész építése. Ezen elképzelés szerint négy ütemben megoldható lenne az egész építkezés és a csapatnak sem kellene más városba vagy helyszínre menni. Erre volt már példa más stadionok építésekor is, akár itthon, akár külföldön (példa: Videoton, Győr, DVTK).
Javasolt ütemek:
Első ütem: Északi oldal
Második ütem: Keleti hosszú oldal (B-közép)
Harmadik ütem: Déli oldal
Negyedik ütem: Tribün
Alapvetően ezt tartjuk a legideálisabbnak, ugyanis így a szurkolói létszám nem csökkenne!
- Városligeti pálya korszerűsítése. Ez esetben azt gondoljuk, hogy az MLSZ által előírt licence feltételek megteremtése komoly költségeket jelenthet, ami nem biztos, hogy a jelenlegi költségekbe beleférne.
- Más település: Oberwart, Sopron. Ezt abban az esetben tudjuk támogatni, ha a fenti lehetőségek egyike sem valósítható meg. Ez ügyben mindenképpen kérjük a végleges döntés előtt a szurkolói vélemény kikérését.

10. A stadionba a belépés függetlenül is biztosítva legyen a komplexum egészétől. Természetesen az egyéb esetleges közvetlen átjárást is a csarnok és a stadion között el tudjuk fogadni.

11. A stadion teljes lefedettségét tudjuk csak támogatni.

12. A szurkolói részen (B-Közép) legyen egy olyan kialakítás, hogy nagy látványdrapériák kifeszítésére is lehetőség legyen (Dortmund BL elődöntőn készített látvány).

13. A pirotechnikai látványosságok használata tekintetében már most tervezni lehetne olyan elemeket, melyekkel ezeket meg tudnánk oldani. Külföldön erre már több példa is van. Ezzel legálisan lehetne használni bizonyos látványelemeket.

14. A stadion minimum 10 000 fő befogadására legyen alkalmas. Esetleg meg kellene vizsgálni a mobil bővítés lehetőségét.

15. A stadionnak alapban nem kell névadó, hanem értékesítést javasoljuk. Alapban a stadion neve: Haladás.

A stadionon belül pedig az egyes szektorokat nevezzük el olyan játékosokról, akikre büszkék lehetünk és tényleg emblematikus személyek a klub történetében. A szektorok elnevezésére a javasolt játékosok:

a. Szőllősi Emil
b. Tóth Zoltán
c. Varga Ferenc (Cserga)
d. Homolya Tibor
e. id. Szarka Zoltán
f. Kereki Zoltán
g. id. Halmosi Zoltán
h. Kulcsár Ferenc
i. Vörös Csaba
j. Illés Béla
k. Király Gábor
l. stb.

16. A kialakítandó helyiségek tekintetében a javaslataink:
a. Legyen a Haladás történetét bemutató múzeum.
b. Legyen egy Haladás ereklye shop.
c. Legyen Haladás szurkolói shop, ahol a szurkolói ereklyéket ki lehet állítani és vásárolni is
lehet.
d. Legyen egy szurkolói klubhelyiség, ahol a szurkolók a mindennapi teendőket egyeztetni
tudják, esetleg közös meccsnézéseket stb. tudnak szervezni. (műszaki feltételek: TV, WIFI,
számítógép stb.).
e. Legyen egy Haladás Szurkolói Pub, mely a szurkolói igények alapján lenne berendezve,
kialakítva.
f. Legyen olyan szabadtéri hely (esetleg fedett hely), ahol a szurkolók a meccs előtt
találkozhatnak.
g. Mellékhelyiségek nézőszámhoz mérten legyen tervezve.
h. stb.

17. A stadion külső és belső design kizárólag a Klub színeiből, megfelelő helyen címer elhelyezéssel készüljön el.

18. A Klub egységes megjelenése érdekében javasoljuk az egységes címer használatát. Véleményünk szerint a szurkolók által elkészített régi címer kismértékű átalakításával ez megoldható válhat. A címer és az ereklyék jogdíja tekintetében is szükségesnek tarjuk a megállapodást.

19. A B-Közép továbbra is a mostani helyen legyen kialakítva.

20. A B-Közép részén az ülő részek mobil kialakítással legyen megvalósítva.
21. A stadionban egyéb részein a székek lehajthatók legyenek. A székek zöld és fehér színűek legyenek és esetleg a két hosszú oldalon a HALADÁS neve olvasható legyen (pl.: tribün).

22. A sajtórészleg során kérjük a szurkolói tudósító hely kialakítását is.

23. A stadion galambmentesítésére is ügyelni kell!

24. A B-Közép szektorba kedvezményes jegyvásárlási lehetőség legyen biztosítva. Az új stadion elkészítésével ne emelkedjen a jegyek ára.
25. A B-közép szektor előtt a szurkolói zászlók elhelyezése biztosítva legyen.
26. A szurkolás érdekében legyen egy olyan kiemelt hely (emelvény, szócső), ami kiemelkedik a szektoron belül és így a szurkolás egységes irányítása megoldott. Ezen emelvényen a szükséges műszaki feltételek biztosítottak legyenek (pl.: áram, wifi, hangosítás stb.)

27. Kerítés ne legyen sehol a stadionban.

28. A vendégszektor úgy kerüljön kialakításra, hogy elkülönüljön a hazai szektoroktól és biztosítva legyen az elkülönített bejárás, parkolás és kiszolgáló helyiségek.

29. A stadion zárt katlanszerű legyen, ahol a szurkolás egyértelműen tud érvényesülni.

30. Az eredményjelző olyan méretű és technikailag olyan minőségű legyen, hogy a mai műszaki és informatikai és szurkolói elvárásoknak megfeleljen.

31. A pálya minősége, vízelvezetése, fűtése és minden egyéb műszaki feltétel tervezése és megvalósítása megtörténjen, mely eredményeként időjárástól függetlenül mérkőzés rendezésére alkalmas legyen a gyepszőnyeg.

32. Legyenek VIP helyek kialakítva olyan személyek részére, akik kiemelten támogatják a csapatot (marketing alapokon).

33. Élő szurkolói montázs: A szurkolói események, zászlók (történetiség szerint) esetleg a stadion egy részén akár fixen festve láthatók legyenek.

34. Bérletes szurkolók részére a parkolási lehetőség közvetlen biztosítva legyen.

35. A pálya használata teljes körűen legyen szabályozva, hogy milyen más rendezvények megtartását szabad csak engedélyezni.

36. A nézőtér az angol minta szerint közvetlen a játéktérhez legyen hozva, azonban fontos, hogy emelt legyen annak érdekében, hogy a pályához legközelebb lévő sorokból is belátható legyen a pálya.

37. A kispadok olyan formában legyenek kialakítva, hogy onnét is jól belátható legyen minden (lásd. Manchester United)

38. A stadionban ki lehetne alakítani egy fitness termet, melyet a sportolók mellett a szombathelyiek is használni tudnának.

39. Javasoljuk megfontolni egy kisebb szálloda kialakítását a területen, ahol a sportolók, vendégek elhelyezése biztosítható.

40. Javasoljuk a megfelelő számú öltöző, szauna, gyúró és egyéb kiszolgáló helyiség elkészítését a sportolók részére.

41. Külön kérünk egy megfelelő minőségű mosoda kialakítását.

42. Legyen egy olyan marketing stratégia kidolgozva, mely megfelelően tudja prezentálni a Haladást. A stratégia mellett fontosnak tartjuk, hogy a szükséges személyi és gazdasági feltételek is rendelkezésre álljanak.

43. Ezúton kérjük, hogy a Haladás VSE, a Szombathelyi Haladás Kft. és a Haladás Marketing Kft., a leendő üzemeltető és az Önkormányzat egésze egy közös célért dolgozzon, ez pedig nem más, mint a HALADÁS!

Forrás: Zöld 11 Magazin

.