Hat takarékszövetkezet ellen folyik a nyomozás

2013.07.03. 17:40

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet bedőlése kapcsán kirobbant tavalyi botrány fényében értékelte a múlt hét csütörtökön elfogadott szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényjavaslatot dr. Kerényi János a ma délelőtti sajtótájékoztatón. A Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott továbbá megnevezett hat takarékszövetkezetet, akik ellen a nyomozó főhatóság alapos gyanú alapján nyomozást folytat.

A kormánymegbízott reagálni kívánt az interneten megjelenő fél-és tévinformációkra, amelyek szerinte elhamarkodottan ítélnek a most megszavazott törvény jövőjét illetően. Így még a politikai uborkaszezon beköszöntése előtt egyúttal tisztázni kívánta az egy év egy hónappal ezelőtti soltvadkerti botrány részleteit is.

- Ahhoz hogy pontos rálátásunk legyen a történtekre a 2012. július elsejei dátumnál egy kicsit korábbra kell visszamenni – kezdett bele Kerényi. - A soltvadkerti takarékszövetkezetben gyakorlatilag igazgatótanácsi változás történt a végelszámolási eljárás megkezdése előtt egy évvel. Ez azt jelentette hogy a Soltvadkerti Takarékszövetkezet öt tagú igazgatótanácsa mellett a TAKIVA intézményvédelmi alap 12 tagjából hat takarék elnöke létrehozott egy operatív igazgatótanácsot Soltvadkerten. Ezek után lényegében ők irányították a szövetkezetet. (Észak-Tolna megyei Takarékszövetkezet, Mecsek Vidéke Takarékszövetkezet, Örkényi Takarékszövetkezet, Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet és Tisza Takarékszövetkezet)

A csőd szélére jutott Soltvadkerti Takarékszövetkezet akkor 39 milliárd betétállománnyal, 37 milliárd hitelállománnyal, 2,5 milliárd értékű tulajdonosi tőkét megtestesítő részjeggyel rendelkezett. Az akkori menedzsment bevallása szerint 17 milliárd kukába való hitelállomány volt, ami egyértelműen bizonyítja, hogy megmenteni már nem lehetett a Soltvadkerti Takarékszövetkezetet. A végelszámolás során 32,5 milliárd forintot az Országos Betétbiztosító (OBA) kifizetett a kisbetéteseknek.

Elkezdődtek ezzel egy időben a betétesek és a hitelesek közötti engedményezési eljárások. Egyértelművé vált azonban, hogy minden betétes nem tud engedményezési megállapodást kötni, ugyanis a bennfentes információkkal rendelkező hat takarékszövetkezet elvitt közel 4 milliárd forint értékű hitelállományt, mivel korábban tőkét biztosított a Soltvadkerti Takarékszövetkezetnek azért, hogy a törvények szerinti tőkemegfelelést fel tudja mutatni.
Az önkormányzatok 262 millió forint értékben engedményezték az államnak betétjeikért járó követelésüket. Ebből következően az állam belépett a hitelezői igényjogosultak közé és ettől a pillanattól kezdve joga volt kikérni azokat a szerződéseket, melyeket ezek a hitelezői takarékszövetkezetek igyekeztek eltüntetni.

Az erős banki titoktartás miatt csak nagyon nehezen derült fény arra a négy milliárd forintra, amit ezek a tagszövetkezetek jó hitel jogcímén elvittek, jelentősen csökkentve ezzel a felszámolói vagyont. A végelszámolásnál vált láthatóvá, hogy azért kértek engedményezési eljárást, mert így egyszerűbb volt lebonyolítani a tranzakciót.

- Én úgy gondolom, hogy ez az eset is egyértelműen bizonyítja azt, hogy a múlt héten elfogadott törvényre szükség van – folytatta dr. Kerényi János. – Az OBA nem tudott volna fedezetet biztosítani, ha az eddig négy integrációba tömörülő, közel 130 hazai takarékszövetkezet közül még egy vagy kettő becsődöl. 

A törvénynek köszönhetően azonban az elkövetkezendő időszakban a TakarékBANK, ernyőbankként lesz a takarékszövetkezetek fölött. Létrejött egy integrációs szervezet, amely a pénzügyi szabályozást valamint tőkebiztosítást látja el. Azonos megjelenési formában, azonos szervezeti és működési szabályzat szerint fog történni a betétkezelés, a részjegykezelés és a hitelkezelés és tisztázódnak a részjegy megfelelésének paraméterei. Nem a lenyúlásról szól ez a rendelet, hiszen az állam maga is közel 100 milliárdot fektet be. Nyugat-Európában már réges-régen működik ez az egyébként holland és német mintára készített törvény. Pontosan azért, hogy a kis takarékszövetkezetek ne gondolják, hogy játszani lehet a betétesek bizalmával.

A soltvadkerti eset kapcsán egy hónapja érkezett be az utolsó feljelentés. Az ügy iratai jelenleg a Nemzeti Nyomozó Irodánál vannak, amely kiterjesztett nyomozást folytat a bűncselekmények gyanújában. A betétesek azonban évekig húzódó perre számíthatnak, hiszen a szakértők szerint ezzel az egy esettel még csak a felszínt kapargatják.

Forrás: Bácsmegye.hu (A Regon-együttműködés tagja, az Alon Bács megyei partnere.)
.